MTK: Lázok János aláírt, de a nyáron bármikor távozhat

Vágólapra másolva!
2012.06.23. 16:55
Címkék
A labdarúgó NB I-ben szereplő MTK hivatalos honlapján jelentette be három új játékos szerződtetését.

A három érkező közül talán a legnagyobb Lázok Jánosé, aki több mint egy hete már a csapattal készült. A kétszeres válogatott támadó szerződése alapján a nyár folyamán Garami József számíthat rá a nemzetközi kupameccseken, de az átigazolási időszakban Lázok saját akarata szerint eligazolhat.

Hidvégi Sándorral és Rácz Ferenccel hosszabbtávú szerződést kötött a klub – írja az mtkhungaria.hu.

Az MTK honlapja azt is megemlíti, hogy az előző szezont kölcsönben töltő játékosait (Hrepka Ádám, Szurkos Bence, Nagy Tibor, Deutsch Bence, Tóth Ferenc, Batizi-Pócsi Balázs), valamint a Sándor Károly Akadémiáról érkező fiatalokat (Bese Barnabás, Hajdú Ádám, Poór Patrik benevezte az Európa-ligára.

MTK BUDAPEST
Érkezők: Frőhlich Roland (Pécs – lejár a kölcsönszerződése), Hrepka Ádám (Paks – lejár a kölcsönszerződése) Deutsch Bence (SZTK-tól kölcsönből vissza) , Nagy Tibor (SZTK-tól kölcsönből vissza), Tóth Ferenc (SZTK-tól kölcsönből vissza), Lázok János (Duisurg - Németország, szabadon igazolható), Hidvégi Sándor (Zalaegerszeg), Rácz Ferenc (Kozármisleny)
Távozik/távozhat: Balajti Ádám (DVSC-Teva – lejár a kölcsönszerződése), Szekeres Adrián (Videoton – lejár a szerződése)
Kiszemeltek:

 

Legfrissebb hírek

Szerb Kupa: FK Vojvodina–Topolyai SC

Minden más foci
3 perce

Jól kezdett, de kiesett Bondár Anna római tenisztornán

Tenisz
7 perce

Megvan a következő állomása a norvég kéziválogatottól 15 év után távozó sikerkapitánynak

Kézilabda
33 perce

Férfi kézilabda Eb-selejtező: Szlovákia–Magyarország

Kézilabda
41 perce

Jövőre visszatér Stéphane Peterhansel a Dakar ralira

Egyéb autó-motor
1 órája

Ki kicsoda? Íme, a Formula–1-es csapatok kulcsfigurái

Képes Sport
1 órája

Újra edzésbe állt az egy hét alatt kétszer műtött Pászka Lóránd

Labdarúgó NB I
1 órája

A férfiak a spanyolokkal, a nők a görögökkel egy csoportban a vízilabda-vb-n

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik