MTK: kétszer is megpróbálták kölcsönkérni Juhászt

Vágólapra másolva!
2013.02.23. 18:06
Az MTK labdarúgócsapata hivatalos facebook-oldalán kiadott közleményében jelezte: kétszer is megkereste az átigazolási időszakban a Juhász Rolandot képviselő ügynököt, ám nem sikerült kölcsönvenni a válogatott középhátvédet az Anderlechttől. Juhász végül fél évre a Videotonhoz került a belga nagycsapattól.

„Az MTK hivatalosan, a FIFA és az MLSZ szabályainak megfelelően, decemberben és februárban is megkereste Juhász Roland ügynökét azzal a kérdéssel, hogy klubunk, amennyiben erre lehetőség van, szeretné fél évre leigazolni, az Anderlecht csapatától kölcsönvenni a játékost. Az ügynök mindkétszer jelezte, hogy erre nincs lehetőség. Az MTK a választ elfogadta és tiszteletben tartotta, anélkül, hogy a döntés hátterét megkérdőjelezte vagy minősítette volna. Juhász Roland bárhol is futballozik az MTK saját nevelésű labdarúgója és bajnoka” – szól a közlemény.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik