MTK: hosszabbítottak a fiatal középpályással

Vágólapra másolva!
2016.04.07. 21:50
A labdarúgó NB I-ben szereplő MTK hivatalos honlapján jelentette be, hogy hosszabbított tehetséges középpályásával, Vogyicska Bálinttal. A Sándor Károly Labdarúgó Akadémián nevelkedett 18 éves játékos 2019-ig írt alá.

„Az akadémiánkon pallérozódott Bálint, korosztályának egyik legtehetségesebb labdarúgója, aki már kezdőként is bemutatkozott az NB I-ben. Tehetsége, munkája, elhivatottsága alapján sok örömet szerezhet az MTK Budapest szurkolóinak" – mondta Vogyicskáról Domonyai László klubigazgató az mtkbudapest.hu-nak.

Az 1998-ban született, 177 cm magas Vogyicska eddig hat alkalommal szerepelt az NB I-ben, háromszor kezdőként lépett pályára, gólt még nem szerzett az élvonalban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik