MTK-Ferencváros: jön a 200. örökrangadó

Vágólapra másolva!
2011.04.24. 14:37
null
Tóth Bence (balra) az élvonalban is bizonyítana (Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
A jubileumi 200. örökrangadót rendezik vasárnap a magyar labdarúgó-élvonalban, ünnepelni azonban aligha van oka az MTK-nak és a Ferencvárosnak. A hazaiak kieső helyen állnak, legutóbb februárban nyertek bajnokit, míg a zöld-fehéreknek a Vasas elleni vereség (0–1) után illene javítaniuk. A gond csupán az, hogy a Fradi 2002 őszén győzött (1–0) legutóbb a Hidegkuti-stadionban.

Visszatér a Ferencváros első csapatának keretéhez Tóth Bence, aki a múlt hetén, a Vasas ellen (0–1) öt sárga lapja miatt nem léphetett pályára az Albert-stadionban. Prukner László szakmai igazgató átirányította a fiatal középpályást az NB II-es együtteshez, amely 5–1-re nyert az SZTK-Erima ellen. A mérkőzés a fölényes győzelem mellett Tóth Bence majd' hatvan méterről szerzett gólja miatt marad emlékezetes.

„Korábban ifistaként egy felkészülési meccsen rúgtam saját térfélről gólt – büszkélkedett a 21 esztendős középpályás. – Nehezítette a helyzetemet, hogy a labdaszerzés után oldalról a szemembe sütött a nap, de mivel a kapus kint állt, muszáj volt megpróbálnom az emelést. Nem tagadom, jót tett az önbizalmamnak a gól, mert nem sok futballista rúg ehhez hasonlót."

A középpályás élete góljaként értékelte a találatot, ám vasárnap vélhetően már azzal is elégedett lenne, ha végre kezdőként lépne pályára. Tóth Bence a tavaszi idényben a Siófok elleni bajnokin (1–1) volt először kezdő, de balszerencséjére a már említett ötödik sárga lapja miatt a következő fordulóban csupán a másodosztályban kapott lehetőséget.

„Persze, hogy nem vagyok elégedett a helyzetemmel. Régen baj lenne, ha minden héten nyugodtan ülnék a kispadon, és csak arra várnék, mikor kapok néhány percet. Szerencsére nem így van, de elfogadom a mester döntését."

A Ferencváros a negyedik helyről várta a 24. fordulót, ami legutóbb novemberben fordult elő, az azóta eltelt majd' fél esztendő során a zöld-fehérek rendre a tabella második helyén álltak. A Vasas elleni vereség után érthető, hogy szurkolóik győzelemben reménykednek, különösen annak ismeretében, hogy az MTK február óta képtelen nyerni a bajnokságban. Garami József együttese a Bp. Honvéd elleni idénynyitón győzött (3–1), az azt követő hat mérkőzésén azonban csupán két döntetlennel szerzett pontokat.

„Ettől függetlenül óvatosnak kell lennünk, mert az MTK jó csapat – folytatta Tóth Bence. – Ellenfelünk játékosállománya semmivel sem rosszabb, mint az ősszel, csak az elmúlt hetekben a döntésszituációkban hibáznak. Mindig azt hallani, hogy a rutintalanság miatt veszítik el a meccseiket, amivel vitatkoznék, hiszen a keret nagy része régóta együtt futballozik. Egyértelmű, hogy az MTK-nál gyengébb csapatok állnak a kék-fehérek előtt a tabellán, és biztos vagyok benne, hogy előrébb lépnek majd, de a felzárkózást kezdjék inkább a jövő héten."

Tóth Bence bizakodása ellenére nem lesz könnyű dolguk a vendégeknek, hiszen a Hidegkuti-stadionban legutóbb 2002 őszén nyert a Ferencváros.

Érdekesség, hogy a hét és fél évvel ezelőtti örökrangadón éppen Garami József irányította a zöld-fehéreket.

Az Üllői úti csapat mellett a Ferencváros Szurkolók Szövetsége is készül az örökrangadóra. A tagok 15-től 16 óráig, vagyis a Hidegkuti-stadionhoz indulásig gyertyás tiszteletadással emlékeznek a kilenc éve elhunyt Simon Tiborra. Kegyeletét mindenki leróhatja egy szál virággal és egy mécsessel az Albert-stadion székháza előtt.

A találkozóról élő, szöveges tudósítást olvashatnak honlapunkon.

AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 24 16 5 3 50–21 +29 53
2. Paksi FC 24 12 4 8 40–32 +8 40
3. Kaposvári Rákóczi 24 12 3 9 38–34 +4 39
4. Ferencvárosi TC 23 12 2 9 34–32 +2 38
5. ZTE FC 24 11 4 9 40–38 +2 37
6. DVSC-TEVA 24 10 7 7 45–37 +8 37
7. Budapest Honvéd 24 9 6 9 28–27 +1 33
8. Győri ETO FC 24 8 9 7 29–27 +2 33
9. Vasas 24 9 5 10 29–38 –9 32
10. Lombard Pápa Termál FC 24 9 4 11 35–42 –7 31
11. Kecskeméti TE-Ereco 24 10 14 40–44 –4 30
12. Újpest FC 24 8 6 10 38–33 +5 30
13. Szombathelyi Haladás 24 8 6 10 33–32 +1 30
14. BFC Siófok 24 6 9 9 22–31 –9 27
15. MTK Budapest 23 6 6 11 27–35 –8 24
16. Szolnoki MÁV FC 24 4 6 14 21–46 –25 18
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik