MTK: Balogh Béla és Pátkai is a kezdőcsapatban lehet az ETO ellen

2010.05.15. 09:19
Címkék
A labdarúgó Soproni Liga 28. fordulójában a bajnokságban hatodik helyezett MTK a harmadik Győrhöz látogat. Az előző körben fordulatos mérkőzésen alulmaradó kék-fehérek szakmai igazgatója, Garami József örülhet, hiszen Balogh Béla és Pátkai Máté újra egészséges.

„Az eredmények ellenére úgy érzem, hogy az elmúlt hetekben jó teljesítményt nyújtott a csapat – nyilatkozta az MTK hivatalos honlapjának Garami József. – Úgy éreztem, hogy kezd összeállni együttesem játéka, ez azonban a három hazai mérkőzésen nem jelentett eredményességet. Abban bízom, hogy a Győr ellen ezeket az egyéni hibákat csökkentve nyugodtan futballozunk majd, ami a végeredményen is meglátszik.”

Az ETO kapta a bajnokságban eddig a legkevesebb gólt, amely tény mellett Garami József sem mehet el szó nélkül. „Nagyon nehéz a győriek ellen játszani. Nagyon jó a védekezésük, Pintér Attila erre építette az együttes játékát, és veszélyes támadóik révén általában kihasználják azt a két-három lehetőséget, ami adódik előttük. A csapat erőssége, hogy véleményem szerint az NB I-es mezőny legjobb hálóőre áll a kapuban."

„A sérülése után csereként már a korábbi meccseken is beszálló Pátkai Máté mellett Balogh Béla is a kezdőbe kerülhet, viszont eltiltása miatt biztos nem lehet ott a pályán Szabó Ádám" – mondta Garami József.

Legfrissebb hírek

A szabadság élvezete – Nádas Péter sajátos futóvilága

Népsport
23 perce

Babó Levente a 90. perc drámájáról: Méltatlan ez a helyzet a játékosokhoz és a szurkolókhoz

Labdarúgó NB I
34 perce

Kihagyott tizenegyes, de ferencvárosi öröm – a Puskás Akadémia–FTC meccs legjobb képei

Labdarúgó NB I
56 perce

Hétfői sportműsor: NB II-es mérkőzés; Arsenal- és Barcelona-meccs; US Open

Minden más foci
7 órája

Futballország tengerpartján – Pór Károly publicisztikája

Spanyol labdarúgás
7 órája

A messziről jött ember – Szeleczki Róbert jegyzete

Egyéb egyéni
7 órája

Három magyar világbajnoki cím; Az amerikai álom kapujában Odnoga Lotti

E-újság
7 órája

Ligue 1: először nyert a Rennes és a Paris FC

Francia labdarúgás
7 órája