MTK: a ZTE-nél folytatja a válogatott támadó – hivatalos

2019.01.07. 16:11
A labdarúgó NB I-ben szereplő MTK Budapest hivatalos oldalán jelentette be, hogy megegyezett a másodosztályú ZTE FC-vel Farkas Balázs klubváltásáról.

Az MTK 30 éves, háromszoros válogatott támadó középpályásával kapcsolatban már korábban megírtuk, hogy érdeklődik iránta a Zalaegerszeg. Farkas nem is utazott el az MTK törökországi edzőtáborába, ráadásul Polyák Balázs sportigazgató elmondta vele kapcsolatban, hogy vannak iránta érdeklődők, így távozhat a télen. korábban megírtuk, hogy érdeklődik iránta a Zalaegerszeg. Farkas nem is utazott el az MTK törökországi edzőtáborába, ráadásul Polyák Balázs sportigazgató elmondta vele kapcsolatban, hogy vannak iránta érdeklődők, így távozhat a télen.

A ZTE FC a Gyirmót elől szerezte meg az őszi idényben mindössze 388 percnyi játéklehetőséghez jutó futballistát, aki másfél év után távozik az MTK-tól.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK BUDAPESTNÉL
Érkezők: Slobodan Mihajlovic (osztrák, szabadon igazolható, legutóbb FC Dornbirn 1913 – Ausztria)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Farkas Balázs (ZTE FC), Takács Ronald (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Korozmán Kevin

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
15 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08