MTK: a klub reagált a Garamit érintő sajtóhírekre

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.28. 16:38
Az MTK Budapest közleményt adott ki a hivatalos honlapján a labdarúgócsapatot érintő változásokról. A közleményt az alábbiakban változtatás nélkül közöljük. Mint korábban a Nemzeti Sport Online beszámolt róla, Garami József, az MTK szakmai igazgatója még nem döntött véglegesen a szezon végi visszavonulásáról, és elképzelhető, hogy továbbra is folytatja a munkát az együttesnél, ugyanakkor ha üresen maradna a kispad, a nyártól László Csaba lehet a szakmai munka első számú irányítója és felelőse.

„Az elmúlt napokban találgatások jelentek meg az MTK Budapest labdarúgócsapata szakmai igazgatójának személyével, illetve az együttesünk lehetséges új szerzeményeivel, valamint a távozó játékosok személyével kapcsolatban. Klubunk, ahogy korábban, úgy most sem kíván a találgatásokkal foglalkozni. A következő szezont érintően az MTK Budapest – a bajnokság befejezése után néhány nappal – sajtótájékoztatót tart, melyen minden kérdésről tájékoztatást ad.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik