Monizzal először nyert a Ferencváros

Vágólapra másolva!
2012.09.05. 20:31
null
Első sikerét aratta Monizzal a Ferencváros (Fotó: Korponai Tamás – archív)
Címkék
A labdarúgó Ligakupa 1. fordulójában a Ferencváros Somália góljával idegenben 1–0-ra legyőzte az MTK-t. Ricardo Moniz első sikerét aratta a zöld-fehérek kispadján. A DVTK hazai pályán nyert az Újpest ellen, köszönhetően a mesterhármast szerző Tisza Tibornak.

Az MTK–Ferencváros mérkőzésen első negyedóra végén született meg a találkozó egyetlen találata: Csukics passza után Somália kapott labdát a 16-os előterében, védőjét gyakorlatilag állva hagyta, majd a bal alsóba lőtt (0–1).

Nem sokkal később Somália került ismét ziccerbe, ezúttal azonban a hazaiak kapusa Groppioni hárítani tudott. A kontrákra berendeződő MTK Tischler lövésével veszélyeztetett, Jova azonban leért a jobb alsóra, majd a fordulás után a kiegyenlített játék ellenére is inkább a vendégeknek volt nagyobb lehetőségei, Somália azonban ezúttal az oldalhálóba lőtt, így a zöld-fehérek 1–0-ra nyertek.

MTK–FERENCVÁROS 0–1

(A Sport Televízió felvétele)

Diósgyőrben a hazaiak a korábban az Újpestben is megforduló Tisza vezérletével rohamozták a lila-fehérek kapuját, nem is eredménytelenül, hiszen pár kimaradt helyzetet követően a 26. percben egy előrevágott labdára a védőket megelőzve lecsapott a támadó, és a kifutó Horváth felett a kapuba emelt (1–0).

A második félidő elején emberhátrányba kerültek a diósgyőriek, Bogáti kapta meg a második sárgáját, de újabb gólt megint csak Tisza szerzett, Csirszki labdaszerzése után lőtt a bal alsóba (2–0), majd a hajrára fordulva kiegyenlítődött a létszám, Kovács sérülése után. A 79. percben tovább növelte előnyét a DVTK, Tisza ezúttal Jeff Silva egyéni akciója után talált be, majd a 81. minutumban Horváth szépített, majd a 90. percben tizenegyesből ő állította be a 3–2-es végeredményt.

DIÓSGYŐRI VTK–ÚJPEST 3–2

Kaposváron alaposan bekezdtek a hazaiak, Kovacsevics használta ki a kifutó Somodi hibáját és lőtt a hálóba már a 2. percben megszerezve a vezető gólt (1–0). A Videoton a játékrész feléhez érkezve egyenlített Paraiba egyéni akció végén (1–1).

A Siófok–Vasas összecsapáson is hamar megrezdült a háló, az előző idényben még első osztályban szereplő vendégek André góljával szerezték meg a vezetést a 9. percben, amely után a bajnokság során egyedüliként nyeretlen hazaiak nem tudtak egyenlíteni (0–1).

A Pécs paksi mérkőzése nem indult rosszul, hiszen Lantos egy szabadrúgást követően a rövid sarokba fejelte a labdát, így mindössze kilencpercnyi játék után a pécsiek szerezték meg a vezetést (0–1). Sokáig azonban nem tarthatott a vendég öröm, Eppel mellé szálló fejese után Vayer szögletét Sifter fejelte a kapuba (1–1) a 13. percben.A félidő során még egy vendég lehetőséget, egy Demjén-lécet láthatott a mintegy 200 szurkoló, majd a fordulást követően Okoronkwo megkapta második sárgáját is, így megfogyatkoztak a pécsiek. Az esetet ráadásul tizenegyes is követte, amelyet Vayer értékesített, megfordítva a találkozó állását, újabb gól pedig már Éger zicceréből sem született, a Paks így is otthon tartotta a három pontot (2–1).

A Haladás–Gyirmót találkozón az első félidő végéig kellett várni az első gólra, egy tizenegyes révén Andorka szerezte meg a vezetést a Haladásnak (1–0). A második játékrészben tovább növelte előnyét a szombathelyi gárda, Ugrai és Andorka összjátéka után az utóbbi passzolt 14 méterről a hálóba (2–0). A 76. percben szépített a másodosztályú Gyirmót, Kardos Norbert 50 méteres keresztlabdáját Illés Gyula a vonal mellett a bal oldalon átvette, majd egy szép csel után középre passzolt, az érkező Nagy László pedig közelről a kapuba lőtt (2–1). A végére felpörögtek az események, előbb Ferenczi István volt fejjel eredményes (2–2) a gyirmóti oldalon, majd egy percre rá Regedei Csaba szerencsétlenül ért egy labdához, amely a kapuba perdült, így újra a Haladásnál volt az előny – öngól (3–2). A 87. percben újra egyenlíteni tudott a Gyirmót, újra Ferenczi volt eredményes, beállítva ezzel a végeredményt. (3–3).

A Budapest Honvéd–Győri ETO találkozón már a 7. percben megszerezte a vezetést a vendég ETO, egy jobb oldali szögletet követően Rati Alekszidze hét méterről fejelt a hálóba (0–1). A félidő közepén Dudás Ádám érkezett remekül egy jobb oldali beadásra, és védhetetlenül lőtt a hálóba, megszerezve ezzel a győriek második találatát (0–2). Meddő hazai mezőnyfölényben csordogált a mérkőzés, a végén azonban egy gyors győri akció révén Nemanja Andrics volt eredményes, beállítva ezzel a végeredményt (0–3).

BUDAPEST HONVÉD–GYŐRI ETO 0–3

Az E-csoport első mérkőzésén hamar megszerezte a vezetést a vendég DVSC-Teva, Nagy Zoltán beadásából Lucas védhetetlenül vágta a házigazda egriek kapujába a labdát (0–1). A félidő közepén Németh Norbert szabadrúgásgólja révén egyenlíteni tudott az Eger (1–1), azonban nem sokáig örülhetett neki, ugyanis Ferenczi János 18 méteres bombájánál esélye sem volt a vendégek kapusának (1–2).

A félidő végén tovább növelte előnyét a Debrecen, a rutinos Dombi Tibor beadására Rezes László érkezett jó ütemben, és megszerezte a Loki harmadik gólját (1–3). A folytatásban már csak helyzetekig jutottak a csapatok, gól nem született, így a találkozó végén maradt a félidőre beállított 3–1-es debreceni siker.

A C-csoportban a másodosztályú Zalaegerszeg rögtön a harmadik percben megszerezte a vezetést az élvonalbeli Lombard FC otthonában Máté Péter révén, azonban itt sem örülhettek sokáig a vendégek, ugyanis Simon András egy nagyszerű kontra során egyenlíteni tudott (1–1).

A 19. percben a vezetést is megszerezte a pápai csapat, a bizonytalankodó védők között Szabó Ottó találta meg a rést, megszerezve ezzel a vezetést a Lombardnak (2–1). A második játékrész kicsit eseménytelenül telt el, gól sem született a folytatásban, úgyhogy a Lombard hozta a „kötelezőt", és legyőzte az alacsonyabb osztályban szereplő Zalaegerszeget.

LIGAKUPA
A-CSOPORT
BP. HONVÉD–GYŐRI ETO 0–3 (0–2)
Bozsik-stadion, 200 néző. Vezette: Becséri D. (Lémon, Becséri G.)
HONVÉD: Kemenes – Baráth, Debreceni (Johnson, a szünetben), Bjelkanovic, Vidovics – Moga (Remes, a szünetben), Hidi, Diarra – Vécsei – Kosztics (Toe, 64.), Rajics. Vezetőedző: Marco Rossi
GYŐR: Molnár P. – Tokody, Djordjevics, Lang, Völgyi – Andrics, Pátkai, Pilibaitis – Nicorec (Kronaveter, 64.) – Alekszidze (Ahjupera, a szünetben), Dudás (Strestík, 54.). Vezetőedző: Pintér Attila
Gólszerző: Alekszidze (0–1) a 6., Dudás (0–2) a 30., Andrics (0–3) a 87. percben
HALADÁS–GYIRMÓT FC GYŐR 3–3 (1–0)
Szombathely, 400 néző. Vezette: Erdős (Tóth II V., Szalai D.)
HALADÁS: Gőcze – Búrány (Czafit, 62.), Korolovszky, Devecseri, Farkas M. – Rajos (Jagodics M. a szünetben), Szakály A. – Kalász, Nagy I G. (Hanzl, a szünetben), Ugrai – Andorka
Vezetőedző: Artner Tamás
GYIRMÓT: Deli – Hajba (Balog Z., 59.), Kardos N., Lázár P., Gévay – Regedei – Nagy L., Cseri T. (Illés Gy. a szünetben), Horváth R. (Laki B., 68.) – Ferenczi I., Tóth N.
Vezetőedző: Csank János
Gólszerző: Andorka (11-esből, 1–0) a 38., Andorka (2–0) az 57., Nagy L. (2–1) a 77., Ferenczi I. (2–2) a 83., Regedei (öngól, 3–2) a 84., Ferenczi I. (3–3) a 88. percben
B-CSOPORT
SIÓFOK–VASAS 0–1 (0–1)
Siófok, 100 néző. Vezette: Oláh G. (Kis Z., Aradi)
SIÓFOK: Heinrich – Fülöp N., Fehér Zs., Fodor M., Pécseli (Fejes A., a szünetben) – Molnár M., Gál A., Kiss M., Csokics (Pál Sz., 85.) – Zamostny (Dajic, 65.), Horváth B.
Szakmai igazgató: Horváth Károly
VASAS: Halasi – Görgényi, Mileusznics, Kárpáti, Füredi – Venczel (Freitas, a szünetben), Reydan (Kovács D., 73.) – André (Polényi, 57.), Mundi R., Deyvison – Szilágyi P.
Vezetőedző: Joaquim Machado Goncalves
Gólszerző: André (0–1) a 9. percben
MVM PAKS–PÉCSI MFC 2–1 (1–1)
Paks, 200 néző. Vezette: Kovács J. Z. (Viszokai, Takács G.)
PAKS: Csernyánszki – Heffler T., Éger, Eppel, Szabó J. – Sifter – Kulcsár D., Sipeki (Kiss T., 57.), Bori (Bartha, 70.), Vayer (Heffler N., 58.) – Lázok J.
Vezetőedző: Tomiszlav Szivics
PÉCS: Sánta A. – Horváth A., Causic, Lantos, Panikvar – Akassou – Demjén (Nagy D., 73.), Zeljkovic (Grumics, 57.), Nagy O. (Uzoma, a szünetben) – Okoronkwo, Szatmári L.
Vezetőedző: Supka Attila
Gólszerző: Lantos (0–1) a 9., Sifter (1–1) a 13., Vayer (11-esből, 2–1) az 53. percben
Kiállítva: Okoronkwo (kezezésért) az 52. percben
C-CSOPORT
LOMBARD PÁPA–ZALAEGERSZEG 2–1 (2–1)
Pápa, 250 néző. Vezette: Farkas T. (Király K., Kovács II G.)
LOMBARD: Markek – Nagy Sz., Tóth G., Rodenbücher, Németh M. – Simon A. (Quintero, 24.), Maróti (Benko, 60.), Sekour, Szabó O. – Tóth B. (Király B., 52.), Cekulajevs
Megbízott edző: Kovács László
ZTE: Penksa – Simonfalvi, Mavolo, Szalai T. (Pál D., a szünetben), Hajdú N. (Tóth P., 57.) – Máté P., Horváth L. – Jasarevic, Grbics, Frizoni – D. Pavicsevics (Milas, a szünetben)
Vezetőedző: Preisinger Sándor
Gólszerző: Máté P. (0–1) a 4., Simon A. (1–1) a 10., Szabó O. (2–1) a 20. percben
KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC–VIDEOTON FC (1–1) 1–1
Kaposvár, 150 néző. Vezette: Berke B. (Kepe A., Kulman)
KAPOSVÁR: Posza (Horváth L., 49.) – Fenyvesi, Vadas, Major, Jánvári – Házi (Kovacsics, 43.), Khaly, Kovács O. (Kirchner, 71.), Bőle – Kovacsevics, Vrucina. Edző: Barna László
VIDEOTON: Somodi – Baksa, Szekeres, Kaká, Kiprich – Zsótér, U. Nikolics (Lorentz, 32.), Hudák, Barcsay (Vallejos, 70.) – Alex, Paraiba (Tóth L., 82.). Edző: Varga Károly
Gólszerző: Kovacsevics (1–0) az 1., Paraiba (1–1) a 25. percben
D-CSOPORT
MTK BUDAPEST–FERENCVÁROS 0–1 (0–1)
Hidegkuti-stadion, 400 néző. Vezette: Böcskei (Kelemen A., Varga II G.)
MTK: Groppioni – Poór, Djurics, Kelemen D., Hidvégi – Zsidai, Ladányi (Vadnai, a szünetben) – Vass P., Nikházi (Pölöskei Zs., 68.), Rácz F. – Tischler (Balajti, a szünetben). Szakmai igazgató: Garami József
FERENCVÁROS: Jova – Jovanovic, Otten, Gyömbér, Grúz – Csukics, Józsi – Somália (Gárdos, 79.), Böde, Orosz M. (Ionescu, 60.) – Máté J. Vezetőedző: Ricardo Moniz
Gólszerző: Somália (0–1) a 13. percben
E-CSOPORT
DIÓSGYŐRI VTK–ÚJPEST FC 3–2 (1–0)
Diósgyőr, 1400 néző. Vezette: Szőts (Ring Gy., L. Tóth)
DVTK: Tajti N. – Vági, Nagy T., Hanek, Jeff Silva – Takács P. (Fernando, 81.), Csirszki – Bacsa (Timkó, 88.), Bogáti, Icsó (Eperjesi, 61.) – Tisza. Vezetőedző: Sisa Tibor
ÚJPEST: Horváth T. – Szokol, Kálmán, Rubus, Pollák – Horváth R., Proesmans, Eninful (Erős R., 61.), Kovács D. – Dombai V. (Nagy J., a szünetben), Szabó B. (Toricska, a szünetben). Edző: Víg Péter
Gólszerző: Tisza (1–0) a 26., Tisza (2–0) a 69., Tisza (3–0) a 79., Horváth R. (3–1) a 80., Horváth R. (11-esből, 3–2) a 90. percben
Kiállítva: Bogáti (második sárga lap után) az 50. percben
EGRI FC–DVSC-TEVA 1–3 (1–3)
Eger, Szentmarjay-stadion, 300 néző. Vezette: Karakó (Demeter, Galán)
EGER: Brljak – Balog Zs., Kovács G., Knakal, Hamouz – Cs. Pavicsevics – Dobrics (Kabele, 63.), Farkas Á., Németh N. (Albert Á., 63.) – Pavlov, G. Vujovics (Hrisztov, 63.)
Vezetőedző: Simon Antal
DEBRECEN: Verpecz – Nagy Z., Ludánszki B., Szűcs I., Varga R. – Dombi (Sl. Bouadla, 73.), Lucas, Spitzmüller, Ferenczi J. (Gál M., 68.) – Kulcsár T., Rezes (Birtalan B., 60.)
Vezetőedző: Kondás Elemér
Gólszerző: Lucas (0–1) a 11., Németh N. (1–1) a 24., Ferenczi J. (1–2) a 29., Rezes (1–3) a 45. percben
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik