Moniz követi Détárit a Fradinál - hivatalos

2012.08.21. 13:29
null
Moniz váltja Détárit a Fradinál (Fotó: fradi.hu)
Címkék
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros hivatalos honlapján erősítette meg a Nemzeti Sport Online korábbi információját, amely szerint a holland Ricardo Moniz váltja a távozó Détári Lajost a futballcsapat kispadján.

Mint ismert, Détári Lajos távozását hétfőn, az Újpest elleni elveszített derbi másnapján jelentették be a Fradinál, de a háttérben már valószínűleg korábban zajlottak az egyeztetések a lehetséges utódjelöltekkel. Kubatov Gábor elnök egy közösségi oldalon francia-német edzőpárosról, két holland szakemberről és egy német trénerről beszélt. A jelöltek közül végül Moniz lett a befutó – ahogy arról a Nemzeti Sport Online elsőként beszámolt –, aki néhány hete már tárgyalt az Üllői úton, a megbeszélések pedig a közelmúltban a célegyeneshez érkeztek. A szakember délelőtt repülővel jött meg Eindhovenből, délután már bemutatkozik és edzést is tart a csapatnak – írta a fradi.hu.

Arról ugyanakkor nincs egyelőre említés, hogy a tréner mennyi időre írt alá. Moniz szombaton debütálhat az NB I-ben, akkor a veretlenül listavezető Budapest Honvédot fogadja a Ferencváros.

A 48 esztendős, rotterdami születésű Ricardo Monizt nagyon tehetséges edzőnek tartják, aki rengeteg tapasztalatot gyűjtött már különböző futballkultúrákban, míg a Salzburggal az előző szezonban kupát és bajnokságot is nyert – ám a vezetőkkel történt nézeteltérése miatt júniusban távozott, így a Bajnokok Ligája-selejtezőjében, a luxemburgi Dudelange elleni kudarc alkalmával már nem ő vezette a csapatot.

Moniz dolgozott segédedzőként Martin Jol mellett a Tottenhamnél és a Hamburgnál (két meccsen ideiglenesen vezetőedző is lehetett a német klubnál), volt az Egyesült Arab Emírségek válogatottjának másodedzője, valamint tevékenykedett a Feyenoordnál és a Grasshoppersnél is segítőként.

Vezetőedzőként a PSV U19-es csapatánál és a Salzburgnál, illetve a már említett két meccsen a Hamburgnál ült a kispadon. A Salzburgnál 65 meccsen 38 győzelem, 14 döntetlen és 13 vereség alkotta a mérlegét, míg a Hamburgnál két meccsen egy győzelem és egy döntetlen.

MONIZ LABDAKEZELÉSE
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: a vízilabda BL elődöntőjében játszik az FTC női csapata

Minden más foci
1 perce

Nuno Campos a portugálok vb-esélyéről; Kolbenheyer Zsuzsanna a hazai hokisokat támogató döntésről

E-újság
5 perce

Jekyll, Hyde és a Garros – Moncz Attila publicisztikája

Tenisz
19 perce

„Tízpontos” felkészülés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
24 perce

Tóth Rajmund: Nem ez az én feladatom, nem nagyon szoktam gólt rúgni

Magyar válogatott
39 perce

Marco Rossi: Kazahsztán gyakorlatilag agresszív transzban játszotta végig a mérkőzést

Magyar válogatott
55 perce

Szoboszlainak egy kis „focidetox” most jól fog esni

Magyar válogatott
57 perce

Gurisatti Gréta: Tavaly kis halak voltunk a tengerben, idén cápákként küzdhetünk az éremért

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik