Mol Fehérvár: jó ütemben halad Huszti felépülése

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2020.01.18. 10:26
A labdarúgó NB I-ben szereplő Mol Fehérvár a hivatalos honlapján, a molfehervarfc.hu-n adott tájékoztatást Huszti Szabolcs állapotáról.

Mint ismert, a székesfehérváriakhoz 2018 februárjában szerződő Huszti Szabolcs szeptemberben, az Újpest FC elleni bajnoki mérkőzésen (0–2) sérült meg. A korábbi válogatott középpályást néhány nappal később meg is operálták. (0–2) sérült meg. A korábbi válogatott középpályást néhány nappal később meg is operálták.

A rehabilitáció ezen szakaszában két dolog kerül fókuszba. A sport adaptált keringés-kondíciójának fenntartása, valamint a műtéti terület környékén megpihent izomzat újra tónusba hozása. Szerencsésen alakult a posztoperatív időszak, így Barta Gábor fizioterapeuta irányításával Huszti Szabolcs a tervezett ütemben végzi a napi rendszerességű edzésmunkát” – árulta el dr. Kovács Tibor, a fehérvári együttes csapatorvosa.

A MOL FEHÉRVÁR TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA

A felkészülés kezdete:
január 2.
Edzőtábor:január 4–18., Marbella (Spanyolország)

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK

Január 10.: Fehérvár–FC Winterthur (svájci II. o.) 0–1
Január 13.: Fehérvár–FC Sion (svájci I. o.) 1–1 (Petrjak)
Január 15.: Fehérvár–VfL Bochum (német II. o.) 0–2
Január 18.: Fehérvár–VfB Stuttgart (német II. o.)

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A MOL FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők: Lyes Houri (francia-marokkói, FC Viitorul Constanta – Románia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Nikolics Nemanja(Chicago Fire – Egyesült Államok, szabadon igazolható)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Anel Hadzic (bosnyák, Bp. Honvéd), Danilo Pantics (szerb, a Chelsea-től szerepel kölcsönben)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik