MLSZ-tervek a futballhuliganizmus ellen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.09.16. 09:27
null
A hasonló eseteket kerülné el a hazai szövetség (Fotó: Németh Ferenc)
Címkék
Meg kell szüntetni a szurkolók anonimitását, a rendőrségnek pedig nagyobb szerepet kell adni a kiemelt kockázatú hazai labdarúgó-mérkőzések biztosításában – hangzott el a Magyar Televízió Ma reggel című csütörtöki műsorában, amelyben Samu István, a Magyar Labdarúgó-szövetség biztonsági bizottságának elnöke, valamint Borbély Zoltán elnökségi tag beszélt a szombati Újpest–Ferencváros (6–0) találkozón történt szurkolói rendbontásokról.

 

Samu István elmondta: az MLSZ biztonsági bizottságának keddi ülésén áttekintették a magyar pályákon kialakult helyzetet, és meghatározták, melyek a futballhuliganizmus általános felszámolásához szükséges lépések.

„A szurkolók anonimitásának megszüntetésére kell helyezni a hangsúlyt, vagyis be kell vezetni a névre szóló jegyvásárlást és ellenőrizni is kell tudni, hogy azokkal valóban a jogosult személyek lépnek-e be a stadionokba” – mondta Samu István, aki szerint ezen kívül működőképes kamerás ellenőrző rendszerekre van szükség a pályákon, amelyekkel felismerhetők a szurkolók. Ezeket karban kell tartani, és szinkronba kell hozni a rendőrségi megfigyelő rendszerekkel, mert a rendbontókat csak így lehet kiszűrni a stadionokból.

Samu úgy látja, a megvalósítás nem elsősorban pénzkérdés, hiszen a rendező klubok szerződést köthetnek ezekre a feladatokra a rendőrséggel, így nem kell milliárdos beruházásokba kezdeniük. „Vannak érvényes jogszabályok a futballhuliganizmus ellen, csak ezeknek érvényt kell szerezni” – foglalta össze a biztonsági bizottság vezetője.

Borbély Zoltán elnökségi tag  – a Legfőbb Ügyészség szóvivője – is úgy látja, hogy a rendőrségnek valamilyen formában szerepet kell adni a kiemelt kockázatú hazai labdarúgó-mérkőzések biztosításában: „Egyrészt mert tavaly nyár óta az intézkedő rendőrnek és az őt támogató személynek a jelenleg érvényben lévő törvény nagyobb védelmet biztosít, mint korábban. Most már a hivatalos személy ellen erőszakkal fellépőket kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel lehet büntetni. Másfelől a rendőrség jobban ki tudja szűrni, hogy illetéktelen személyek kerüljenek a soraiba, mint a biztonsági szolgálatok.”

Az egykori televíziós sportriporter hozzátette: ha a csapatok jobb teljesítménnyel szórakoztatják a közönséget, a szurkolók inkább a játékra figyelnek, és egyenes arányban csökken a balhék száma a stadionokban. Példaként a magyar válogatott és a Debrecen itthoni nemzetközi mérkőzéseit említette meg.

Borbély Zoltán azt is elmondta: nem kívánja bírálni a büntetéskiszabási gyakorlatot, de szerinte a rendbontók esetében a rövidebb – maximum hat hónapos –, ám letöltendő börtönbüntetésnek nagyobb visszatartó ereje lenne, mint a több évre szóló, felfüggesztett szabadságvesztésnek.
„Ugyanakkor a futballhuligánoknál is lehetőség van a bíróság elé állításra, vagyis a gyorsított eljárásra” – hangsúlyozta az MLSZ elnökségi tagja.

A szombati rangadó második félideje a szurkolók által használt petárdák és más pirotechnikai eszközök miatt késve kezdődhetett csak meg, majd később a játékvezetőnek meg is kellett szakítania a játékot, mert a vendégdrukkerek beszakították a menekülőkaput, és megkíséreltek behatolni a pályára.

A mérkőzés kapcsán a rendőrség 14 személyt állított elő, egy drukkert életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.
Legfrissebb hírek

Birkózás: 27 magyar lép szőnyegre a zágrábi rangsorolóversenyen

Birkózás
1 perce

Két év alatt a semmiből a Super Bowlba – öt-öt kulcsfigura Seattle-ből és a New Englandtől

Amerikai sportok
14 perce

A horvátok és a spanyolok játszanak az ötödik helyért

Vízilabda
18 perce

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
25 perce

Lindsey Vonn bal térdében elszakadt az elülső keresztszalag, de így is indulni akar az olimpián

Téli sportok
53 perce

Milánó 2026: minden eddiginél magasabb a nők aránya a téli játékokon

Téli sportok
56 perce

Sport témájú alkotások is szerepelnek a 45. Magyar Filmszemlén

Egyéb egyéni
59 perce

Nem bünteti meg 400 ezer euróra Vargáékat az AEK tuajdonosa

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik