MLSZ: négymeccses eltiltás a DVTK-snak, pénzbüntetés a Fradinak

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.04.19. 21:26
Négy mérkőzésre eltiltotta a Diósgyőr spanyol középpályását, Jose Antonio Delgado Villart (azaz Nonót) a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága.

Az MLSZ honlapjának szerdai beszámolója szerint a játékost azért büntették meg, mert megütötte ellenfelét, amikor a labda nem volt játékban szombaton a Haladás elleni bajnoki mérkőzésen.

A Ferencváros lengyel labdarúgóját, Michal Nalepát egy mérkőzésre tiltották el.

A Ferencváros–Vasas találkozó kapcsán az FTC-t 300 ezer forint befizetésére kötelezték „a hivatalos személyek parkolási feltételeinek biztosításával kapcsolatos szabályzati előírások megsértéséért.”

Mint korábban megírtuk, Hangya Szilveszter (Vasas) négy meccsre szóló eltiltását megfelezték, Danko Lazovics (Videoton) korábbi három meccsre szóló büntetését azonban hatályában fenntartották.

Ezúttal két NB III-as mérkőzéssel összefüggésben is szokatlanul magas összegű büntetést szabott ki a fegyelmi bizottság: a Kazincbarcikát 300 ezer forint befizetésére kötelezték, mert szurkolói szidalmazták az ellenfél MTK-t, illetve becsmérlő, hátrányosan megkülönböztető magatartást tanúsítottak. A PMFC-t 100 ezer forintra büntették, mert szurkolói pirotechnikai eszközöket vittek a stadionba és használták azokat, valamint a mérkőzés lefújása után bementek a pályára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik