MLSZ: bérsapka és maximum 25 fős keretek az NB I-ben; kupareform!

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2020.01.30. 19:47
null
Csányi Sándor, az MLSZ elnöke tavaly májusban kritizálta a felelőtlenül gazdálkodó klubokat – egy év sem telt el, és máris határoztak a bérsapka bevezetéséről az NB I-ben (Fotó: Török Attila)
Az MLSZ elnöksége maximálta az élvonalbeli keretek méretét, a következő kiírástól minden klub legfeljebb 25 játékost nevezhet az első csapat tagjaként. Jön a bérsapka is. Az mlsz.hu-n megjelent beszámoló szerint megreformálják a Magyar Kupa lebonyolítását is, az új kiírástól kezdve minden fordulóban egy találkozó dönt a csapatok továbbjutásáról.

Az elnökségi ülésen határoztak a 2020–2021-es élvonalbeli labdarúgóidény rajtjáról is: az őszi szezon augusztus 1-jén kezdődik, az utolsó 2020-as fordulót pedig december 12-én bonyolítják le, ez a 16. kör lesz.

Ennél sokkal jelentősebb változás, hogy a jövőben az élvonalbeli klubok legfeljebb 25 labdarúgót nevezhetnek majd az NB I-es bajnokságra. A kereteket szükség esetén U19-es vagy annál fiatalabb labdarúgókkal egészíthetik ki az átigazolási időszakok közt. A szövetség ezzel igyekszik biztosítani, hogy a fiatal játékosok szerephez juthassanak a csapatoknál.

„A korábbi stratégiai törekvések jegyében növekszik a hazai és a fiatal játékosok ösztönzése, illetve az új szabályozás a kluboknál korlátozza a játékosok összesített bértömegét” – fogalmaz a szövetség hivatalos honlapján megjelent beszámoló, amely lényegében az amerikai sportokból ismert bérsapka bevezetését jelentheti.

A másodosztályú bajnokság rendje lényegében változatlan marad: a húszcsapatos NB II továbbra is a fiatal tehetséges hazai labdarúgóknak adhat kibontakozási lehetőséget. A bajnokságban részt vevő csapatoknak legalább egy U20-as játékost kell szerepeltetniük a mérkőzéseken.

Döntöttek a Magyar Kupa megreformálásáról is.

„Igazi klasszikus kuparendszerré alakul a férfi Magyar Kupa 2020-ban rajtoló idénye, hiszen minden körben egy mérkőzésen dől el a továbbjutás, minden esetben az alacsonyabb osztályú csapat a pályaválasztó. Megismételt meccs továbbra sincs: döntetlen esetén hosszabbítás és tizenegyespárbaj zárhatja le a továbbjutás kérdését. A professzionális csapatok a 6. fordulóban, a legjobb 128 között csatlakoznak a mezőnyhöz, és kiemeltként egymással nem találkozhatnak. Az első forduló időpontja július 29., szerda, míg az OTP Bank Liga és Merkantil Bank Liga csapatai az egyik hétvégén, szeptember 19-én csatlakoznak, ami azt jelenti, hogy az ország harminckét pontján (jellemzően kis településeken) élőben láthatják a szurkolók a legjobb magyar csapatokat. A döntőt a Puskás Arénában rendezik meg 2021. május 19-én, a kupagyőztes pedig csatlakozik a nemzetközi kupák mezőnyéhez” – olvasható az átszervezés lényegi része.

Az MLSZ emellett elfogadta a női és a futsal-versenykiírásokat is, illetve határoztak a Kedvezményes Pályaépítési Program folytatásáról is.

A most bejelentett intézkedések nagyrészt egybecsengnek Csányi Sándor MLSZ-elnök 2019 májusában nyilvánosságra kerülő, a klubvezetőknek címzett kritikáival.

„Mintha ostobák lennének a klubok tulajdonosai” – fogalmazott akkor a sportvezető az MLSZ éves közgyűlésén a magyar klubok gazdasági gondjaival kapcsolatban.

Van 504 igazolt játékos. Csapatonként negyvenkettő. Az 504-ből az elmúlt szezonban 223 egyetlenegy percet sem játszott (a számok az NB I-hez kapcsolódnak – a szerk). Hát normális az az ember, aki megengedi, hogy egy ilyen kerettel dolgozzon az edző meg a klub, amikor pénzügyi gondok vannak?! Szerintem elfogadhatatlan.”

Az MLSZ elnöke felhívta a figyelmet, hogy nem azokról a klubokról van szó, amelyek pluszban vannak, és megfelelően gazdálkodnak.

Korlátozni fogjuk a keretek létszámát – az UEFA-előírásoknak megfelelően –, és a különböző szankciókat a pénzügyi fair play kapcsán be fogjuk vezetni. Ez egyszerűen így nem mehet tovább. Dobjuk ki a pénzt az ablakon. Akkor legalább menjünk el havonta egyszer vacsorázni, és akkor mulatunk egyet. És ugye ennek a nagy részét a külföldiek viszik haza. Teljesen értelmetlen dolog. Van egy ilyen rossz beidegződés, annyi helyről hallom, klubvezetőktől, hogy edzők dolgába nem lehet beleszólni. Hogyhogy nem lehet beleszólni? Hát kinek a pénzét költi?! [...] Én a hűtlen gazdálkodás kategóriájába sorolnám. Majdnem büntetőjogi, aki ilyet csinál. Mert nem a saját pénzét költi, tisztelet a kivételnek...”

A 2019-ben elhangzottaknak a 2019–2020-as idényre tekintve is következményei lettek: a Magyar Labdarúgó-szövetség júliusban többek között arról tájékoztatta a klubokat, hogy az évadban ismét pluszdíjazással honorálják, ha többségében magyar játékosok és 21 évesnél fiatalabb hazai labdarúgók szerepelnek az NB I-ben. Ezzel, módosított formában, de újra életbe lépett az egy éve megszüntetett fiatalszabály és „légiósajánlás”, vagy más néven hazai szabály.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik