MLSZ: „Ha az infrastruktúra megfelelő lesz, kimennek a szurkolók”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.11. 14:04
Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó-szövetség szóvivője a Sport Tv Mai helyzet című műsorában beszélt arról, hogy a labdarúgó-válogatott mérkőzései iránt egyre nő az érdeklődés, a bajnokik nézettségéről viszont ez nem mondható el. Hozzátette, a kluboknak maguknak kell megoldaniuk ezt a kérdést, és nem az MLSZ-től várni a megoldást.

A március 26-i, Horvátország elleni felkészülési találkozóra már több mint tízezer jegy elkelt, ezért a szurkolókat arra biztatják, minél előbb váltsák meg jegyüket, nehogy lemaradjanak. A bajnokik látogatottsága azonban nem nő.

„A válogatott mérkőzései iránt óriási az érdeklődés, rendszeresen telt ház előtt játszik a csapat, ugyanakkor látjuk, érzékeljük, és tudjuk, hogy ez a magyar bajnoki mérkőzésekről nem mondható el. Azt szeretnénk, ha ebben is jelentős változás következne be. Azonban tudni kell, hogy a nézőszám-emelkedés nem következik be egyik pillanatról a másikra, mi sem gondoltuk, hogy néhány hónapon belül ugrásszerűen megemelkedik majd az élvonal nézőszáma” – fogalmazott Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője a Sport Tv Mai helyzet című műsorában. Hozzátette, ebben a kérdésben egy folyamat elején, közepén vannak.

„Ha megfelelő lesz az infrastruktúra, tehát ha nem luxus, de korszerű stadionok lesznek, ha megfelelő a játéktér, fedett lelátók vannak, megfelelő kiszolgáló helyiségek, oda szívesebben mennek ki a szurkolók. Értem ezalatt az ultraszurkolókat is, a családokat, nőket, férfiakat és gyerekeket is.”

„Nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy izgalmas, színvonalas mérkőzések legyenek, erre van remény a bajnokság végének közeledtével, hiszen a helyezésekért, a kupaszereplését és a kiesés elkerüléséért mehet nagy harc, ez is vonzhat nézőket. A harmadik szempont, hogy minél több magyar fiatal játékos szerepeljen a csapatokban, hiszen a szurkolók elsősorban a magyar fiatalokra kíváncsiak, és látjuk, hogy ez semmiféle minőségromlást nem eredményez a csapatok teljesítményében.”

A klubok szerepéről is beszélt a szóvivő: „Nagyon fontos szempontnak tartom azt, hogy a klubok kicsit nagyobb figyelmet fordítsanak a marketingtevékenységre, tehát programot kínáljanak a szurkolóknak a hétvégeken, hogy érdemes legyen kimenni az adott stadionba az adott mérkőzésre, mert ott jól érezheti magát a gyermek, a felnőtt, a nő és az ultraszurkoló is. Tehát a klubok marketingtevékenységében is javításra van szükség.”

Arra is válaszolt, hogy a szövetség ebben a kérdésben tud-e segíteni a kluboknak: „Helyi szinten a kluboknak kell kialakítani, hogy hogyan tudják bevonzani a szurkolókat, másképp kell a szurkolókhoz szólni Pakson, Diósgyőrben, Debrecenben vagy a fővárosban, ebben a kluboknak vannak kiemelkedő feladatai.”

„Természetesen az MLSZ is ad ehhez bizonyos támogatásokat, de ne várjanak a klubok az MLSZ-re, hanem saját területileg oldják meg ezt a kérdést, hiszen nem lehet mindegy egy klub számára sem, hogy ötszáz vagy ötezer néző előtt játszik a csapata, a játékosok is szívesebben futnak ki olyan stadionba, ahol telve vannak a lelátók.”

„Tehát nem dőlhetnek hátra a klubok vezetői, hogy nekünk ilyen-olyan bevételeink megvannak, teljesen mindegy, mennyi néző előtt játszunk. Egyáltalán nem mindegy, hiszen a futball szempontjából, a játékosok szempontjából, az egész megítélés szempontjából fontos, hogy minél több néző legyen a magyar bajnoki mérkőzéseken is.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik