MLSZ: Csányi szerint hatalmas szervezést igényelt a FIFA-kongresszus

2012.05.23. 21:50
Címkék
A nemzetközi szövetség hivatalos honlapja a budapesti kongresszus előtti utolsó pillanatokban kérte fel interjúra Csányi Sándort, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökét, aki szerint hatalmas szervezést igényelt az esemény.

„Ez egy nagyon nagy esemény. Magyarország legutóbb 1930-ban rendezett FIFA-kongresszust, amikor a nemzetközi szövetségnek még csak huszonhét tagállama volt. Most kétszáznyolc tagállamot számlál a szervezet, ez már egyáltalán nem ugyanaz a formátum. Még az ENSZ-nek sincs ennyi tagja, és óriási öröm számunkra, hogy a világ futballjának összes vezetőjét vendégül láthatjuk Budapesten. Szeretnénk megmutatni nekik a fővárost, amire nagyon büszkék vagyunk. Reméljük, később gyakran visszajárnak majd hozzánk" – idézi Csányi szavait az mlsz.hu.

„Úgy gondolom, igen. Hatalmas szervezést igényelt, de a FIFA munkatársai hónapokon keresztül nagyon sokat segítettek abban, hogy a legjobb döntéseket hozzuk meg. Végül, úgy gondolom, megfelelő döntések születtek meg, és bízom benne, hogy a résztvevők élvezni fogják a látogatásukat. Felállítottunk egy munkacsoportot, mindenkinek megvan a maga felelősségi területe, és minden jól is működik. Magyarország sok rendezvénynek adott már otthont, kipróbált módszerekkel és kiváló szakértőkkel rendelkezünk."

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Bajnokok Ligája-mérkőzések; Marco Rossi keretet hirdet

Minden más foci
5 órája

Antonelli, az olasz király; Vitális a Real Madrid ellen készül

E-újság
5 órája

Moór Ádám evezős sprintben a legjobb nyolc között, Tamás Rebeka 100 méter gyorson hetedik Dakarban

Egyéb egyéni
5 órája

Ki marad a végén? – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

A kispad és környéke – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
5 órája

Aubameyang visszatért, a Depor a hajrában fordított az Osasuna ellen

Spanyol labdarúgás
5 órája

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
6 órája

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
6 órája