MLSZ: BL- és El-döntő rendezésére is pályázni fog a szövetség

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.05.10. 13:12
null
Az MLSZ BL-döntőt rendezne a Puskás Arénában
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) pályázni fog a Bajnokok Ligája és az Európa-liga döntőjének megrendezésére – jelentette be a szervezet elnöke pénteken, az MLSZ budapesti közgyűlésén.

A sportvezető az épülő Puskás Ferenc Arénával kapcsolatban jelezte, a kivitelező írásban kötelezettséget vállalt arra, hogy a létesítmény elkészül november 15-ére, amikor a magyar válogatottnak még van szabad játéknapja, így aznap egy világ élvonalába tartozó nemzeti együttessel szeretnék felavatni a stadiont, de a szerződést még nem írták alá.

A válogatottról elmondta, kötelező a győzelem a júniusi két selejtezőn.

„Georges Leekens gyorsan jött és gyorsan ment. Emiatt magamra vállalom a felelősséget. Nálam van türelem és bizalom, ha látni a fejlődést. Bízom Rossiban, mert nála ez tapasztalható” – mondta a szövetségi kapitány váltásról Csányi, aki a Rossi-éra egyik nagy nyereségének tartja, hogy Willi Orbán elkötelezte magát a magyar válogatott mellett, miután a nemzeti együttes 2–1-re legyőzte a görögöket a Nemezetek Ligájában.

Csányi az eddigi két Eb-selejtezőt értékelve csalódásnak nevezte a szlovákiai vereséget, de bravúrosnak minősítette mind a játékot, mind az eredményt a vb-ezüstérmes horvátok hazai legyőzésekor. Hozzátette, a soron következő két Eb-selejtezőn Azerbajdzsánban és itthon Wales ellen összesen hat pontot vár.

Elmondta, hogy június 12-én kezdődik a 2020-as, részben budapesti rendezésű Európa-bajnokság jegyértékesítésének első fázisa, a magyar szurkolóknak pedig el kell hinniük, hogy a válogatott kijut a kontinensviadalra, mivel azoknak a drukkereknek, akik csak a későbbi fázisokban igényelnek belépőt, csak egy a négyszázhoz lesz az esélyük, hogy hozzá is jutnak.

„Ismét szégyenkeznünk kell a szlovákiai meccs kapcsán. Az 55 ezer eurós büntetésnek is lett volna jobb helye, de jobban fáj, hogy most néhány száz renitens miatt háromezer hely marad üresen, pedig szinte azonnal majdnem az összes jegy elfogyott Wales ellen. A következő büntetés ismét zárt kapus meccs lehet” – adott hangot elégedetlenségének Csányi, aki felvetette azt is, hogy ha a problémát nem sikerül orvosolni, akkor az MLSZ nem fog az idegenbeli találkozókra jegyet értékesíteni.

Beszámolója szerint az MLSZ egymilliárdos nyereséggel zárta az évet, az előző évben pedig 46.4 milliárd forint TAO-pénzt tudott felhasználni a futball, ebből 6.8 milliárd jelentkezett az MLSZ-nél, a többi a kluboknál. A TAO-pénzek szabályszerű felhasználásának ellenőrzése során 11 esetben tettek büntető feljelentést, 59 szervezetet pedig kizártak a rendszerből. A kiadásokat illetően azt hangsúlyozta, hogy csak tíz százalékot fordítottak a profi labdarúgásra.

„Eddig 334 milliárdból 31 stadion került átadásra. Ami probléma, hogy 2500 pálya van az országban, de ennek csak 5 százaléka található a fővárosban. A Budapest-program célja, hogy 145 pálya legyen a fővárosban, a problémát a helyszínek megtalálása jelenti" – mondta az MLSZ-elnök, aki jelentős eredményként értékelte, hogy jelenleg 280 316 az igazolt labdarúgók száma, a csapatoké pedig 13 000 fölé kúszott.

A közgyűlésen a 72 érvényes szavazati joggal rendelkező küldöttből 54 jelent meg, ők valamennyi beszámolót elfogadták.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik