MLSZ: 10 millió forint és öt zárt kapus meccs is lehet a büntetés

2013.03.13. 13:55
A Magyar Labdarúgó-szövetség elnöksége keddi ülésén ismételten foglalkozott a stadionok biztonságával. Azok a klubok, amelyek mindent megtesznek azért, hogy a lelátókon oda nem illő, sportszerűtlen szurkolókat kiszűrjék, jelentősen enyhébb fegyelmi büntetésre számíthatnak. Március 31. után minden NB I-es mérkőzést megszakítanak a játékvezetők, amelyen a szervezők tömeges, ismétlődő rasszista, diszkriminatív viselkedést tapasztalnak a lelátókon – adta hírül az mlsz.hu.

Módosulnak, szigorodnak a kiszabható fegyelmi tételekMódosulnak, szigorodnak a kiszabható fegyelmi tételek

A diszkriminatív, rasszista szurkolói megnyilvánulások miatt 300 ezer forintról 10 millió forintig büntethető az érintett klub. Bővült a szankciók tára is, hiszen ennél súlyosabb fegyelmi vétség esetén öt mérkőzésre szóló zárt kapus eltiltást is kiszabhat a bizottság. A legsúlyosabb esetben pedig még az eredmény is változhat a vétlen csapat javára. A rendbontók 2-4 évig terjedő kitiltásra, a játékosok, edzők, sportvezetők 3-5 hónap eltiltásra számíthatnak indokolt esetben.

Az együttműködő klubok enyhítésre számíthatnak

Már a stadionbiztonsági projekt tesztidőszakában, a napokban is történtek példaértékű intézkedések a magyar stadionokban. A beléptető- és kamerarendszer elsődleges célja, hogy mindenki szurkolónak tekintendő addig, amíg olyat nem tesz, ami miatt vele szemben intézkedés szükséges. Így nincs szükség kerítésekre néző és labdarúgó között.

Összhangban a fegyelmi szabályzat szigorodásával, a háromlépcsős UEFA-rendelkezés bevezetésével, azok az egyesületek, amelyek – függetlenül attól, hogy rendelkeznek-e már kiépített kamerarendszerrel – egyértelműen igazolhatóan fellépnek azokkal szemben, akiknek viselkedése fegyelmi eljárást von maga után, lényegesen mérsékeltebb büntetésre számíthatnak.
Legfrissebb hírek

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

December elején pótolják a Ferencváros–Kispest-Honvéd meccset – megvannak az idei fordulók pontos kezdési időpontjai

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:41

Marco Rossi: Az embereket lelkesíti a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:15

MLSZ: felfüggesztett zárt kapus büntetés az ETO FC-nek, életbe lépett a Vasas büntetése

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 19:05

„Ezzel teljessé vált a gyűjteményünk” – Csányi Sándor a Puskás Arénának ítélt Konferencialiga-döntőről

Konferencialiga
2026.09.15. 14:58

Újabb nagy meccs a Puskás Arénában: 2029-ben Budapesten lesz a Konferencialiga döntője

Konferencialiga
2026.09.15. 11:57

NB II: képernyőre kerül októberben a Diósgyőr és a listavezető is

Labdarúgó NB II
2026.09.14. 22:56

Egy NB I-es párharc a Magyar Kupában, a Ferencváros harmadosztályú csapatot kapott

Labdarúgó NB I
2026.09.14. 19:44