MK: Mátyus megbánta, amit mondott, elnézést kér Supkától

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.31. 09:31
Mátyus János, a Nyíregyháza Spartacus labdarúgócsapatának vezetőedzője megbánta, amit a Sopron elleni, 4–1-re megnyert Magyar Kupa-mérkőzést követően nyilatkozott, ezért elnézést kér Supka Attilától.

Supka Attila azt nehezményezte a találkozó után, hogy Mátyus János átment a soproni kispadhoz, „minősíthetetlenül viselkedett: felajánlotta kollégámnak a nemi szervét használatra, és trágár szavakat használt”.

A Szpari vezetőedzője erre azt mondta, gusztustalan neki, ha egy férfi karika fülbevalót visel, ezt azonban már megbánta, és elnézést kér kollégájától.

„Elnézést szeretnék kérni Supka Attilától azért, amit mondtam – nyilatkozta Mátyus a Nemzeti Sport Online-nak. – Azzal, ami a meccsen történt, nem foglalkoznék, ahogy már elmondtam, volt egy szerencsétlen kijelentésem, ezt utólag már megbántam. Mentségemre szolgál, hogy rosszulesett, amikor gusztustalannak nevezte, amit a kispadnál műveltem, valamint hogy ezt a kijelentésemet félig viccesen mondtam.”

„Elismerem azt is, ez rossz tréfa volt. Megtanultam, hogy még viccből sem kell azzal foglalkoznom, hogy más mit hord. Amikor tegnap egy benzinkútnál voltam a gyerekemmel, megvettem a Nemzeti Sportot, szörnyű érzés volt ezt leírva látni. Nem is vezetőedzőként, szülőként sajnálom, hogy ilyet tettem, ezért szeretnék még egyszer elnézést kérni!”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik