MK: délutántól több járat módosított útvonalon közlekedik

MTI MTIMTI MTI
2014.05.25. 10:47
A labdarúgó Magyar Kupa esti döntője miatt már délutántól forgalomkorlátozások lesznek ma a fővárosban, a Puskás Ferenc Stadion környékén, több busz és troli is módosított útvonalon közlekedik majd.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közölte: az este hét órakor kezdődő Újpest FC–Diósgyőri VTK labdarúgó-mérkőzés miatt délután 3 órától este 10-ig lezárják a Verseny utcát a Keleti pályaudvar és a Dózsa György út között, valamint a Dózsa György utat a Thököly út és az Ifjúság útja között.

Ezen felül a mérkőzés után, ha a rendőrség úgy dönt, 20.50 és 21.20 között lezárják az Ifjúság útját a Dózsa György út és a Stefánia út között, valamint a Stefánia utat a Hungária körút és az Egressy út között.

A forgalomkorlátozások miatt módosított útvonalon közlekednek a 30-as buszcsalád járatai, valamint a 75-ös és a 77-es trolibusz.

A tömegközlekedési változásokról folyamatosan frissülő információk a www.bkkinfo.hu címen találhatók, mobiltelefonról pedig a BKK Info alkalmazáson keresztül érhető el a BKK szolgáltatása. A járatfigyelő funkcióra feliratkozva a tetszőlegesen kiválasztott járattal vagy járatokkal kapcsolatos valamennyi információt azonnal eljuttatják e-mailben is, így indulás előtt tájékozódni lehet a pillanatnyi közlekedési lehetőségekről és a tervezett változtatásokról is – írta a BKK.

Legfrissebb hírek

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
17 órája

Megvan a Sopron és a Diósgyőr ellenfele a kosárlabda Euroligában – Lelik egy lepattanó híján tripla duplázott

Kosárlabda
2026.09.23. 20:33

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52

Amatőr Kupa: ismét döntőben a címvédő, a TFSE-vel játszik a trófeáért

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 16:12

Meccs közben rakta helyre csapattársa kificamodott ujját a Lébény játékosa – videó

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 17:31

Babos Bence: A ZTE-nél is csak a teljesítmény számít

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 10:25

Tóth András: Ezt azért nehéz megemészteni…

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 08:18