MK: botrány a pályán; páros lábbal rúgták mellbe az asszisztenst

Vágólapra másolva!
2011.08.09. 07:17
Címkék
Nem volt híján „meleg” meccsnek a labdarúgó Magyar Kupa országos táblájának első fordulója, a Győr-Moson-Sopron megyei Ikrényben szabadultak el az indulatok.

Vasárnap délután Ikrényben a Veszprém megyei első osztályban szereplő Úrkút vendégeskedett, és már a 8. percben kiállították az úrkúti Bujtor Balázst, aki megsértette a játékvezetőt.

A kisalfold.hu tudósításából kiderül, hogy az Ikrény kétgólos vezetésre tett szert a szünetig, amely az eső miatt jó félóráig tartott.

Valószínűleg a hosszú pihenő nem tett jót a vendégcsapat játékosainak, mert miután tizenegyesből szépítettek, a harmadik ikrényi gólt követően elszabadultak az indulatok.

Előbb csak reklamáltak a vendégjátékosok, ami után a 71. percben Korpos Tibort kiállította a játékvezető, majd ezt követően a vendégcsapat 15-ös számú játékosa, Czaha Dániel a levegőbe felugorva, páros lábbal az asszisztens mellkasába ugrott.

Egy másik játékos az asszisztens haját cibálta meg, majd a rendezők hathatós közreműködésével lecsillapodtak a kedélyek, de a játékvezető három újabb kiosztott piros lap után (Czaha Dániel, Pávlicz Péter, Takács Dávid) a 74. percben – 3–1 es állásnál – lefújta a mérkőzést, így az Ikrény jut be a második fordulóba, az úrkútiak pedig a fegyelmi bizottság előtt felelhetnek tetteikért.

A találkozó után a helyszínre érkező rendőröknél a mellkasán a stopli nyomait viselő Csejtei Zsolt asszisztens feljelentést tett könnyű testi sértés miatt.

A Győr-Moson-Sopron megyei I. osztályban szereplő Kapuvár és az NB III-as Sárvár mérkőzése a 31. percben, 1–0-s hazai vezetésnél a nagy vihar miatt félbeszakadt. A vasnepe.hu szerint a játékvezető csaknem egyórás várakozás után úgy döntött, hogy nem érdemes folytatni a találkozót, amelyet augusztus 10-én, szerdán 17 órától játszik újra a két csapat. A mérkőzés eredményét törölték.

Az Aba-Sárvíz–Akasztó mérkőzés elmaradt, mert a vendégcsapat visszalépett a sorozattól, így a Fejér megyei gárda jutott tovább.

Ahogy arról beszámoltunk, az NB III-ban szereplő Kaposvári Rákóczi II két korábbi Honvéd-légiós, a guineai Moustapha Diallo és a gambiai Jammeh Haruna vezérletével győzte le a Baranya megyei másodosztályban szereplő Nagyárpádot, mindkét afrikai futballista triplázott a meccsen.

A korábban közölt eredmények ide kattintva tekinthetők meg!

LABDARÚGÓ MAGYAR KUPA
ORSZÁGOS TÁBLA, 1. FORDULÓ
MÉG NEM KÖZÖLT EREDMÉNYEK
Szászvári SE–Bonyhád VLC 2–5
Garai KSE–Ócsárd SE 0–5
Öskü MFC–Velence SE 0–5
Varbói Bányász SE–Felsőtárkány SC 0–4
Kispalád SC–Pátroha LSE 2–1
Tomor-Lak KSE–FC Tiszaújváros 4–5
Ebesi KSE–II. Rákóczi Ferenc SE 3–4
Aba-Sárvíz FC–Akasztó FC játék nélkül
Kapuvári SE–Sárvár FC 1–0-nál félbeszakadt, újrajátsszák
Ikrény SE–Úrkút SK 3–1-nél lefújta a játékvezető

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik