Mezőkövesd: Torvund Alexander NB II-es csapathoz került kölcsönbe

2020.09.24. 13:45
A labdarúgó NB II-ben szereplő Szentlőrinc SE a hivatalos honlapján bejelentette Torvund Alexander és Milos Lakuszics érkezését.

A 20 esztendős korosztályos válogatott Torvund a nyáron kötött szerződést az élvonalbeli Mezőkövesddel, amelynek felnőttcsapatában egyelőre nem lépett pályára tétmeccsen. A csatár a mostani idényben az NB III-as Mezőkövesd II-ben négy mérkőzésen összesen két gólt szerzett.

A korábban a Fehérvárban és Norvégiában is megforduló játékos az idény végéig kölcsönben erősíti az NB II-ben újonc Szentlőrincet.

A tabellán tizenhetedik helyen álló együttes a szerb Milos Lakuszicsot is szerződtette – számolt be róla a szentlorincse.hu. A 2001-es születésű támadó az OFK Beogradtól érkezett. A Magyar Labdarúgó-szövetség szabályzata kimondja, az NB II-es csapatokban egy 21 éven aluli külföldi játékos szerepelhet.kötött szerződést az élvonalbeli Mezőkövesddel, amelynek felnőttcsapatában egyelőre nem lépett pályára tétmeccsen. A csatár a mostani idényben az NB III-as Mezőkövesd II-ben négy mérkőzésen összesen két gólt szerzett.

A korábban a Fehérvárban és Norvégiában is megforduló játékos az idény végéig kölcsönben erősíti az NB II-ben újonc Szentlőrincet.

A tabellán tizenhetedik helyen álló együttes a szerb Milos Lakuszicsot is szerződtette – számolt be róla a szentlorincse.hu. A 2001-es születésű támadó az OFK Beogradtól érkezett. A Magyar Labdarúgó-szövetség szabályzata kimondja, az NB II-es csapatokban egy 21 éven aluli külföldi játékos szerepelhet.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SZENTLŐRINCNÉL
Érkezők: Dulló Martin (Vác), Forgács Dávid (Paks – kölcsönbe), Frőhlich Roland (Bicske), Kapronczai Gergely (MTK Budapest – kölcsönbe), Kovács Dávid (Tiszakécske), Milos Lakuszics (OFK Beograd), Lehoczky Roland (MTK Budapest – kölcsönbe), Molnár Róbert (Soroksár), Nagy Barnabás (MTK Budapest – kölcsönbe), Sinkovits Dávid (szerb-magyar, Topolya – kölcsönbe), Sili Luka (III. Kerületi TVE – kölcsönbe), Slakta Balázs (Kaposvár), Torvund Alexander (Mezőkövesd – kölcsönbe), Törőcsik Péter (MTK – kölcsönbe)
Távozók:Horváth Ferenc (Nagyatád), Fekete Marcell (Szekszárd), Juhász László (Kozármisleny), Kovácsevics László (Ócsárd), Németh Kristóf Dániel (Szekszárd), Novak Popadic (szerb-magyar, FK Crvena Zvezda Novi Sad – Szerbia)

Legfrissebb hírek

Jó iramú meccsen győzött a Mezőkövesd a Kecskemét ellen

Labdarúgó NB II
4 órája

Sokáig semmi, majd gólváltás a hajrában – ikszelt a Mezőkövesd és az Ajka

Labdarúgó NB II
2026.10.14. 18:59

A Csákvár korábbi szakvezetője vette át a Szeged-Csanád Grosics Akadémia irányítását

Labdarúgó NB II
2026.10.14. 17:37

Két gól az NB II-es pótláson, csak egy ponttal gazdagodott a Diósgyőr

Labdarúgó NB II
2026.10.13. 19:52

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.10.13. 12:28

Már nem Laczkó Zsolt a Szeged-Csanád Grosics Akadémia vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.10.13. 11:54

A DVTK két, a Vidi három góllal nyert; Myke Ramos triplázott, Ádám Martin is betalált – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 19:00

Fergetegesen kezdett, s hármat vágva nyert a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:55