Mezőkövesd: Mindennap vért izzadok, hogy elérjem a célom – Bognár

BABJÁK BENCEBABJÁK BENCE
Vágólapra másolva!
2017.12.27. 10:10
null
Bognár István a Fradinál körön kívülre került (Fotó: Török Attila)
Már a téli felkészülési meccsekre is bajnokiként tekint Bognár István, aki bízik benne, hogy vezére lesz a kiesés ellen menekülő Mezőkövesdnek, és kiérdemli a meghívót a válogatottba.

Elérkezett az újrakezdés ideje.

Amikor Bognár István idén januárban a Ferencvároshoz szerződött, kevesen gondolták volna, hogy a zöld-fehéreknél eleinte csak epizódszerep, később még annyi sem jut neki, mégis így történt. A 2016–2017-es idény őszén a középpályás meghatározó játékosa volt a Diósgyőrnek, kiemelkedő teljesítményének köszönhetően a magyar válogatottba is meghívót kapott, nem csoda, hogy a fővárosban is felfigyeltek rá. A Fradinál töltött időszak viszont nem úgy sikerült, ahogy a 26 esztendős futballista tervezte. Az előző idény tavaszán nyolc bajnokin kapott lehetőséget, míg a mostani bajnokságban egyetlen percet sem játszott, csak a Dunaharaszti elleni Magyar Kupa-meccsen lépett pályára. A keretből is kikerült, és így értelemszerűen a nemzeti csapatnál sem számoltak vele. Az őszi megpróbáltatások után Mezőkövesden igyekszik ismét formába lendülni, a kiesés elől menekülő klubhoz 2018. június 30-ig írt alá.

JELENTŐS DIÓSGYŐRI MÚLT

Bognár István ez idáig 101 NB I-es bajnokin tíz gólt szerzett, a legtöbb meccset a DVTK színeiben játszotta. Alábbi táblázatunkban az élvonalbeli mérkőzéseit összesítettük.

Csapat (időszak) Mérkőzés Gól
Újpest (2010–2012) 2 0
Mezőkövesd (2012–2014) 24 2
Diósgyőr (2014–2017) 67 8
Ferencváros (2017) 8 0

„Ami a Fradit illeti, azért kerültem körön kívülre, mert Thomas Doll vezetőedző úgy ítélte meg, nincs helyem a csapatban, sőt még a keretben sem – mondta kérdésünkre Bognár István. – Nyilván ezért küldött az U19-es csapathoz. Ennél többet viszont nem szeretnék mondani, egyébként sem a Ferencváros, hanem a Mezőkövesd sikereiért kell hajtanom.”

A futballista 2012 és 2014 között már szerepelt a Mezőkövesdben, előbb az NB II-ből az élvonalba jutott, majd az azt követő idényben búcsúzott vele az első osztálytól.

„Már átéltem a kiesést, még egyszer nem szeretném. Az ünnepek előtt beszéltem Kuttor Attila vezetőedzővel, de mélyebb szakmai elemzésekbe még nem mentünk bele. Ami a meccshiányt illeti: a tétmérkőzéseket természetesen semmi sem pótolja, de mivel az elmúlt egy esztendőben egyetlen edzést sem hagytam ki, legalább fizikai lemaradásom nincs a társakhoz képest. A meccsritmusból kiestem, úgyhogy nyilván szükségem lesz néhány találkozóra, hogy utolérjem magam. Remélem, hogy ez már a téli felkészülési mérkőzések alatt megtörténik, nem szeretném, ha az első tavaszi bajnokin még látszódna rajtam a kihagyás. Nincs más választásom, minden téli edzőmeccset bajnokiként kell felfognom, úgy kell hajtanom, mintha a három pontért lépnénk pályára.”

Leghamarabb február 24-én, a Puskás Akadémia ellen játszhat ismét tétmérkőzést, utána az Újpest, majd a Haladás ellen próbálhatja sikerre vezetni együttesét.

„A számolgatás a legrosszabb, amit ebben a helyzetben tehetünk. Hiba lenne arról beszélni, hogy legalább hat vagy hét pontot szereznünk kell azon a három bajnokin. Először nyerjünk a felcsútiak ellen, utána érdemes a folytatásról beszélni. A legfontosabb, hogy próbáljunk minél kiegyensúlyozottabban szerepelni, csak így lehet esélyünk arra, hogy elmozduljunk a kieső helyekről. Szerencsére van mire építeni, az őszi idény utolsó négy fordulójában veretlen maradt a csapat, a címvédő Honvédot például a Bozsik-stadionban győzte le.”

A labdarúgó tisztában van vele, hogy Mezőkövesden gólokat és gólpasszokat, meccset eldöntő megmozdulásokat várnak tőle, és bízik benne, megfelel az elvárásoknak. Már csak azért is, mert így a válogatott öltözőjéhez is megnyílna az út.

„Sokszor eszembe jut, mennyire csodálatos lenne címeres mezben szerepelni, és ha folyamatosan jól teljesítek, miért ne kaphatnék meghívót Mezőkövesdről? Mindennap vért izzadok majd, hogy elérjem a célom.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik