Mezőkövesd: Fradiban nevelkedő középpályás jött Németországból – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.23. 13:17
A labdarúgó NB I-ben 6. helyen álló Mezőkövesd bejelentette Murai Márk érkezését.

Az 1996-os születésű középpályás – aki támadóként is bevethető – kétéves megállapodást kötött a Mezőkövesddel.

A 21 esztendős Murai a Ferencvárosban nevelkedett, majd a Kaposvári Rákóczi színeiben mutatkozott be az NB I-ben a 2013–2014-es évadban. Tizenkétszer lépett pályára a honi élvonalban, valamint tizennégy NB II-es meccsen szerepelt.

Murai játszott Zalaegerszegen és Dunaújvárosban is, az előző szezonban Németországban, a TSG Sprockhövelben futballozott.

„Már tizenhét évesen az élvonalban játszottam, de sajnos utána nem úgy alakult a pályafutásom ahogy szerettem volna
– idézi a Mezőkövesd honlapja Murait. Örülök, hogy kaptam még egy lehetőséget arra, hogy a magyar első osztályban szerepeljek. Tudom, sokat kell dolgoznom azért, hogy stabil csapattag legyek Mezőkövesden, de mindennap azért fogok kőkeményen dolgozni, hogy ez sikerüljön.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD ZSÓRYNÁL
Érkezők: Jakub Brasen (szlovák, FC DAC 1904 – Szlovákia, szabadon igazolhatóként), Cseri Tamás (Kisvárda), Paul Fadiala Keita (szenegáli, AO Kerkira – Görögország, szabadon igazolhatóként), Koszta Márk (Bp. Honvéd), Köböl Máté (szlovákiai, Somosi TC Salgótarján), Martin Krnác (szlovák, Slovan Bratislava – Szlovákia, szabadon igazolhatóként), Lázár Pál (szabadon igazolhatóként, legutóbb Diósgyőri VTK), Tomás Majtán (szlovák, Racing Roma – Olaszország), Frano Mlinar (horvát, FC Wil – Svájc, szabadon igazolhatóként), Murai Márk (TSG Sprockhövel – Németország), Novák Csanád (Vasas), Róbert Pillár (szlovák, FK Senica – Szlovákia), Szalai Attila (Rapid Wien – Ausztria), Vadnai Dániel (MTK Budapest, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: Csirmaz István (Szolnoki MÁV), Fröhlich Roland (Ceglédi VSE)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek: Louise Parfait (kameruni, Club Africain – Tunézia)
Távozók: Balogh Béla (MTK Budapest), Czuczi Márton (Pénzügyőr SE), Alekszandar Damcsevszki (macedón-francia), Ulysse Diallo (mali, Puskás Akadémia, szabadon igazolhatóként), Marko Dinjar (horvát-magyar, Szeged 2011, szabadon igazolhatóként), Egerszegi Tamás (Miedz Legnica – Lengyelország, szabadon igazolhatóként), Engel Alex (Kazincbarcika, kölcsön után végleg), Heffler Norbert (balmazújvárosi kölcsön után Kisvárda, szabadon igazolhatóként), Hegedűs Dávid (Kazincbarcika, szabadon igazolhatóként), Tarmo Kink (észt, Levadia Tallinn – Észtország, szabadon igazolhatóként), Molnár Gábor (Puskás Akadémia), Orosz Márk (Soroksár, szabadon igazolhatóként), Rácz Ferenc (győri kölcsön után Balmazújváros), Peter Sulek (szlovák, GKS Katowice – Lengyelország)
Kölcsönbe távozók: Ribánszki László (szlovák-magyar, Békéscsaba, ismét kölcsönbe)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Stipe Bacelic-Grgic (horvát, Puskás Akadémia), Branko Pauljevics (szerb, Puskás Akadémia, onnan Újpest), Sós Bence (Debreceni VSC), Vági András (Paks)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik