Mezőkövesd: Borzasztóan sajnálom – Tomiszlav Szivics

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.13. 08:44
null
Szivics csalódott, amiért nem küldhette pályára a legerősebb összeállításban csapatát a Gyirmót ellen (Fotó: NS-archív)
Messze nem nevezné bajnoki főpróbának a Gyirmót elleni, 0–0-ra végződő Magyar Kupa-mérkőzést Tomiszlav Szivics, a Mezőkövesd labdarúgócsapatának vezetőedzője. A főpróba egyik jelentős ismérve ugyanis, hogy nem hiányoznak róla fontos szereplők. Márpedig a mezőkövesdiek új igazolásai közül szombaton a szerbiai Farkas Dániel, a szlovák Peter Sulek, továbbá a szerb Lazar Veszelinovics sem léphetett pályára. A távolmaradásuk oka az volt, hogy nem érkezett meg a játékengedélyük.

 

„Borzasztóan sajnálom, hogy így alakult – bosszankodott a Mezőkövesd vezetőedzője, Tomiszlav Szivics. – Olyan remek képességű labdarúgókról beszélünk, akiket erősítésnek szerződtetett a klub. Jelentős szerepet szánok nekik a tavasszal, ezért szerettem volna őket éles helyzetekben, tétmérkőzésen is látni. Sokat jelentett, hogy nem számíthattam rájuk.”

A szakvezető csalódottsága érthető, a klub technikai vezetője, ifjabb Tállai András szerint még az utolsó utáni pillanatban is reménykedtek, hogy a szükséges papírok megérkeznek: „Igyekeztünk minden tőlünk telhetőt megtenni. Próbáltuk sürgetni a külföldi társszövetségeket, hogy mielőbb adják ki az engedélyeket, de sajnos nem jártunk sikerrel. Megértem Tomiszlav Szivics csalódottságát, hiszen vártunk és vártunk, mégsem történt szombatig előrelépés a játékosok ügyében. A héten viszont már rendben lesznek a papírjaik.”

A mérkőzéssel kapcsolatban felemás érzékes kavarognak a vezetőedzőben, mivel az első félidő nem feltétlenül nyerte el a tetszését. A második azonban már igen, a gól nélküli döntetlen ellenére.

„Láttam jó és kevésbé jó megoldásokat is – értékelt Tomiszlav Szivics. – Nem tetszett, hogy eleinte hiányzott belőlünk a bátorság és a vállalkozó kedv. Talán túlságosan is tiszteltük ellenfelünket, ezért nem mertünk előremenni, kezdeményezni, holott ezt elvárom a csapatomtól. A szünet után azonban már rendben voltunk, bátran játszottunk, és megvoltak a helyzeteink is. Talán inkább nekünk állt a meccs, de nem tudtuk kihasználni a lehetőségeinket. Nem akarok azonban elégedetlennek tűnni, még csak öt hete dolgozunk együtt, és már láttam igen biztató jeleket.”

A Mezőkövesd a bajnokságban szombaton, az első tavaszi fordulóban a Diósgyőrt látja vendégül.

MAGYAR KUPA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC
GYIRMÓT FC 0–0
Mezőkövesd, 980
néző. Vezette:Erdős József (Tóth II Vencel, Szert Balázs)
MEZŐKÖVESD:
Tujvel (Dombó, 86.) – Vági, Hudák, Balogh Béla, Gohér – Egerszegi, Tóth B. (Orosz M., 84.) – Molnár G., Pauljevic, Kink (Bacelic-Grgic, a szünetben) – Strestík. Vezetőedző:Tomiszlav Szivics
GYIRMÓT:
Nagy S. – Kiss M., Bojovics, Radeljic – Vass P., Kolcák, Tancsik, Bori, Tamás K. (Szegi, 72.) – Simon András (Novák, a szünetben), Bebeto (Sebastian, 60.). Vezetőedző:Urbányi István
MESTERMÉRLEG

Tomiszlav Szivics:
– A játék képe alapján igazságos eredmény született. Az első félidőben itt is, ott is voltak gólszerzési lehetőségek. A másodikban már kicsit veszélyesebbek voltunk, picit talán felénk billent a mérleg nyelve, ám sajnos nem tudtuk kihasználni a lehetőségeinket.
Urbányi István:
– Nagyon örülök, hogy le tudtuk játszani ezt a fontos mérkőzést a rajt előtt. Hozzánk sok új játékos érkezett, új csapatot építünk, új szerkezetet alakítunk ki, és megtettük az első lépést előre, mert nem kaptunk gólt. Ugyanakkor fájlalom, hogy mi sem tudtunk a kapuba találni. Összességében jó az iksz, bár a találkozó egyes pillanataiban lehet, hogy pár százan „elaludtak” a lelátón. Ettől több van a csapatban, elsősorban nagyobb tempót várok a fiúktól a jövőben.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD ZSÓRYNÁL
Érkezők: Balogh Béla (Gyirmót FC Győr, szabadon igazolhatóként), Farkas Dániel (szerbiai, Szpartak Szubotica – Szerbia), Peter Sulek (szlovák, Vysocina Jihlava – Csehország), Lazar Veszelinovics (szerb, Pohang Steelers – Dél-Korea)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Heffler Norbert (nyíregyházi kölcsön után Balmazújváros), Patrick Mevoungou (kameruni), Mihailo Milutinovics (szerb), Mihai Nicorec (román-magyar, Cigánd SE), Polényi Gábor (ZTE FC), Jan Vosahlík (cseh)
Kölcsönbe távozók: Fröhlich Roland (Ceglédi VSE)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: Devecseri Szilárd (Haladás)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

NB I, 2016–2017, 20. FORDULÓ
FEBRUÁR 18., SZOMBAT
HELYSZÍN

15.30 óra: Videoton FC–Újpest FC (Tv: M4 Sport)

Felcsút, Pancho Aréna

15.30: Gyirmót FC Győr–Paksi FC

Győr, Gyirmót FC Stadion

15.30: Mezőkövesd–Diósgyőri VTK

Mezőkövesd, Városi Stadion
15.30: MTK Budapest–Bp. Honvéd

Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion

15.30: Vasas FC–Szombathelyi Haladás
Budapest, Szusza Ferenc Stadion*

18.00: Debreceni VSC–Ferencváros (Tv: M4 Sport)

Debrecen, Nagyerdei Stadion
A Szusza Ferenc Stadionnak a meccsrendezéshez még meg kell felelnie a héten esedékes biztonságtechnikai ellenőrzésen.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik