Mészöly Kálmán visszatér a Vasashoz

MTI MTIMTI MTI
2011.06.30. 12:06
null
Mészöly Kálmán klubtanácsadóként tér vissza a klubhoz (Fotó: Németh Ferenc)
Címkék
Mészöly Kálmán klubtanácsadóként tér vissza a Vasas-Híd labdarúgócsapatához – jelentette be Erdős László, az együttest működtető gazdasági társaság ügyvezető igazgatója.

 

A klub korábbi válogatott játékosa, a július közepén 70. születésnapját ünneplő „Szőke Szikla” a csütörtöki sajtótájékoztatón leszögezte: szakmai kérdésekbe nem kíván beleszólni, s nem lesz Komjáti András vezetőedző főnöke, inkább a csapat menedzselésében, a szponzorszerzésben és a játékosok motiválásában igyekszik segíteni.

Erdős László elmondta azt is, hogy megfiatalított kerettel, s tíz új játékossal egy gyorsabb, küzdőképesebb csapatot szeretnének kialakítani, s a mezőny első harmadában szeretnének végezni a bajnokságban.

„Tavasszal kölcsönjátékosokkal erősítettük meg a keretet, most az a célunk, hogy saját, minőségi labdarúgókkal hosszú távra alakítsunk ki egy olyan lojális, elkötelezett csapatot, amely minden mérkőzésen a győzelemre tör" – vázolta a jövőképet az igazgató, aki bejelentette, hogy a játékosok kiemelt prémiumot kapnak abban az esetben, ha az első négyben végeznek a bajnokságban.

A sajtótájékoztatón bemutatták azt a tíz játékost, akikkel már szerződés kötött a piros-kék klub, köztük a Pápáról érkezett Bárányos Zsoltot, a szerdai edzőmérkőzésen négy góllal bemutatkozott horvát utánpótlás-válogatott csatárt, Marko Simicet, valamint a kétszeres montenegrói bajnok kapust, Ivan Janjusevicet.

Komjáti András vezetőedző óvatosan fogalmazott a jövőt illetően:

„Bízok abban, hogy a sok új játékosból a szakmai stábbal együtt össze tudunk rakni egy olyan csapatot, amely tisztesen helyt tud állni a bajnokságban. Még nem lehet tudni, hogy pontosan mire lehet képes ez a keret, ezért sokat kell még csiszolni a csapaton" – jelentette ki Komjáti, aki egy belső védő, valamint egy-két támadó szerződtetését még fontosnak tartaná.

Szóba kerültek a Vasasról az elmúlt napokban megjelent negatív hírek is:

„Nincs ügy, probléma, vagy semmi olyan extrém dolog a Vasasnál, ami jelentősen eltér a mai magyar futballra jellemző állapotoktól" – fogalmazott ezzel kapcsolatban Erdős, s hozzátette, a korábbi sajtóhíresztelésekkel ellentétben nincs szó a Híd Akvíziciós Zrt. távozásáról. Az igazgató úgy tájékoztatta a sajtót, hogy most egyedül a májusi bérrel tartoznak a játékosoknak, de már ennek a törlesztését is elkezdték a tavaszi prémiumokkal együtt, amelyek kifizetése a jövő héten lezárul. Egyúttal cáfolta azt a sajtóértesülést, hogy a Vasas az utánpótlás-akadémiát visszavásárolta volna a Híd Zrt.-től.

„A futball kft. eddig is ötvenszázalékos tulajdonos volt az utánpótlás kft-ben, s ezután is az marad. A korábbi megállapodás szerint csak az utánpótlásrendszerek működtetését végzi az akadémia" – szögezte le Erdős.

Bejelentették azt is, hogy a Vasas-Híd Futball Kft. új gazdasági igazgatója Füzesi Zsolt, az MLSZ korábbi főtitkára, kommunikációs igazgatója pedig Gelei József, a Magyar Sportújságírók Szövetsége alelnöke lett.

 

Legfrissebb hírek

A Ferencváros az eddigi legjobb magyar szereplést fejezte be Európában a csoportkörök bevezetése óta

Európa-liga
8 perce

Huszonöt sportoló kapott Berzeviczy Albert tanulmányi ösztöndíjat

Egyéb egyéni
24 perce

Dorothea Wierer, a biatlon divatdiktátora

Képes Sport
44 perce

Szánalmas döntés Szenegál trónfosztása az afrikai szövetség vezető tagja szerint

Minden más foci
53 perce

Az első 100-szorosok 9. rész: Oleh Blohin; Csak megfejtettük! Reméljük…

Képes Sport
1 órája

„Ezért is egyedülálló Leo” – Cristiano Ronaldo után Messi is elérte a 900 gólos határt

Minden más foci
1 órája

Bajnokok Ligája: bemutatkozott az első 2010-es születésű játékos

Bajnokok Ligája
1 órája

Izgalmas verseny után aranyéremmel kezdte a Spartan-idényt

Csupasport
1 órája
Ezek is érdekelhetik