Mészöly Gézával szerződést bontott a Vasas

Vágólapra másolva!
2009.12.02. 14:39
null
Mészöly Gézára már nem tartanak igényt (Fotó: Török Attila)
Címkék
A Nemzeti Sport úgy értesült, hogy a leendő új tulajdonos döntése értelmében a Vasas labdarúgócsapata közös megegyezéssel szerződést bontott Mészöly Géza vezetőedzővel. A szakember a délelőtt folyamán már el is búcsúzott a játékosaitól.

Információink szerint szerződést bontott Mészöly Gézával a Vasas. A tényt a szakvezető és később a klub is megerősítette. A szakításra a leendő tulajdonos döntése értelmében került sor, akivel elszerződést kötöttek az angyalföldiek.

„A Vasas Sport Club, mint az első csapatot működtető labdarúgó társaság száz százalékos tulajdonosa több hónapos előkészítést követően előszerződést kötött egy külföldi szakmai befektető csoporttal. Az előszerződés tárgya a Vasas Futball Kft. 99%-os tulajdonrészének eladása. Ezzel kapcsolatos további hír, hogy a befektető jelölt új vezetőedzőt és pályaedzőt fog kinevezni a Vasas élére" – olvasható a klub honlapján megjelent hivatalos közleményben.

A Vasas jelenleg a tizedik helyen áll a labdarúgó-bajnokság élvonalában: hat győzelem mellett nyolcszor kapott ki, s egy döntetlent játszott az őszi idényben.

Vancsa Miklós ügyvezető igazgató és Polgár Veres Árpád sportszakmai vezető a nyáron egyéves szerződéshosszabbítást írt alá a szakemberrel, aki azonban már nem tudja kitölteni a 2010 nyaráig szóló kontraktusát.

Mészöly Géza 2006-ban vette át a Vasas irányítását, azóta 2007-ben 5., 2008-ban 9., míg egy évvel később a 10. helyen zárt a csapat a korábban az Újpesttel két ezüstérmet szerző edzővel.

MÉSZÖLY GÉZA: REMÉLEM, VISSZATÉRHETEK 
 

Mészöly Géza a Vasas labdarúgócsapatának távozó vezetőedzője a klub honlapján adott nyilatkozatában elmondta: fájó szívvel távozik, és reméli, hogy még visszatérhet.

 

„Fájó szívvel vettem tudomásul a tulajdonosjelölt döntését, hiszen nemcsak edzőként töltöttem el három évet a klubnál, hanem a nevelőegyesületem is a Vasas volt. Természetesen jó hallani, hogy jobb anyagi körülmények közé kerülhet esetleg a csapat, ezáltal garantálhatóvá válhatnak a minőségi, posztokra történő igazolások, amellyel egy még jobb csapatot lehet kialakítani, de persze rossz érzéssel tölt el, hogy ebben én már nem vehetek részt. Teljes szívemből drukkolok a Vasas vezetőinek, hogy véglegessé váljon a tulajdonosjelölttel a megállapodás, hiszen ez egy kiszámítható jövőt, jobb csapatot is eredményezhet. El kell fogadni, ha egy egyesület talál egy befektetőt, akkor természetesen onnantól a befektető diktál szakmai kérdésekben is. Ezúton szeretném megköszönni a szurkolóknak mindazt a bíztatást és szeretetet, amiben az elmúlt három évben részesültem a csapattal együtt, köszönöm, hogy amikor rosszabbul ment a csapat szekere, akkor is kiálltak az együttes és én mellettem. Köszönöm a játékosaimnak a munkát, nagyon jó hangulatú közösség jött létre a Fáy utcában az elmúlt három évben. Remélem, hogy egyszer még visszatérhetek a közel száz éves Vasas kispadjára, de addig is sok sikert kívánok a csapatnak, illetve a Vasas SC vezetőinek" – nyilatkozta Mészöly Géza.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik