McStay nehezen viseli családja távollétét

Vágólapra másolva!
2010.01.13. 09:12
null
McStaynek nagyon hiányzik a családja (Fotó: Török Attila - archív)
Címkék
William McStay, az Újpest vezetőedzője a skót The Herald napilapnak adott interjújában elmondta, nagyon hiányzik neki a családja, és ha a lilák vezetői úgy döntenek, hogy meghosszabbítják az idény végén lejáró szerződését,  magával hozná Magyarországra feleségét és gyermekeit.

Nehéz napokat él William McStay, az Újpest vezetőedzője. A skót szakember a téli szünetet Skóciában töltötte családja körében, de ezúttal is szerettei nélkül érkezett vissza Magyarországra. A tréner nehezen viseli felesége és gyermekei távollétét, főleg, hogy most a bajnokik sem terelik el a figyelmét.

„A legnehezebb dolog az volt, hogy ott kellett hagynom a családomat. Nem lett volna ésszerű, ha ők is Magyarországra költöznek. Amikor hazatértem, a lehető legtöbb időt töltöttük együtt. A kisfiam azt szerette volna, hogy maradjak otthon, nagy jövője lenne védőjátékosként" – mondta McStay a The Herald napilapnak.

„Karácsony óta nehezebben viselem a családom távollétét. Talán azért, mert most több időt tölthettem velük, és mert most nincsenek mérkőzések. Csak edzünk, és nincs a meccsek körüli zsongás" – tette hozzá a skót szakember.

McStay mégsem bánta meg, hogy tavaly nyáron elfogadta az Újpest ajánlatát, mivel így az utánpótlásnál töltött hosszú idő után vezetőedzőként dolgozhat.

„Talán az emberek azt gondolták, hogy csak az utánpótlásban szeretnék dolgozni. Elképzelhető, hogy nem vettek számításba, amikor menedzsert kerestek a csapatokhoz. Mindenesetre a Celticnél szerzett tapasztalataim felbecsülhetetlenül sokat érnek a jelenlegi munkám során" – jelentette ki a szakember.

McStay a Celtic tartalékegyüttesénél töltött idő során számos futballistának segített, hogy a klub első csapatához kerülhessen, de Tony Mowbray érkezése után néhány héttel az Újpesthez igazolt.

„Barátságos hangulatban hagytam el a Celticet. Beszéltem Peter Lawwell ügyvezetővel és Tonyval. Azt mondták, nem akarják, hogy távozzak, de nem mondhattam nemet, szükségem volt a vezetőedzői tapasztalatra. Itt minden az én felelősségem, ez az, amit csinálni akartam. Nem tudom, később milyen poszton dolgozom majd, de nagyon élvezem ezt a szerepkört" – mondta McStay.

Az Újpest vezetőedzője azt egyelőre nem tudja, mi lesz az idény végén, amikor lejár a szerződése a liláknál, de abban biztos, hogy csak akkor marad Újpesten, ha a családját is magával hozhatja Magyarországra.

„A megállapodásom értelmében az idény végén értékeljük az évet, és az alapján döntünk. Mindenesetre vagy hazatérek a családom miatt, vagy hosszabb időre szóló szerződést kötünk, és akkor Magyarországra hozom a családomat" – mondta a szakember.

Legfrissebb hírek

Hosszabbítás után verte a Dolphins a Commanderst Madridban

Amerikai sportok
3 perce

Csányi Sándor: „Egyelőre nem nagyon tudok hibáztatni senkit”

Magyar válogatott
5 perce

Egy-egy magyar arany- és bronzérem született az aerobik Eb-n

Torna
23 perce

Először kapott ki a Volán Ted Denttel a kispadján

Jégkorong
39 perce

Tóth Alex a Nemzeti Sportnak: Rémálom, a legrosszabb rémálom… 

Magyar válogatott
50 perce

Férfi röplabda Extraliga: a Kaposvár és a Kazincbarcika is három szettben győzött

Röplabda
55 perce

Dibusz Dénes: Nem tudjuk visszatekerni az időt, ezzel együtt kell élnünk…

Magyar válogatott
1 órája

Az írek hőse könnyek között értékelte a győzelmet

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik