Már nem Zsivóczky a Lombard Pápa vezetőedzője

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.06. 14:34
null
Zsivóczky távozott (Fotó: Fuszek Gábor)
A Nemzeti Sport információi szerint már nem Zsivóczky Gyula a Lombard Pápa vezetőedzője. A klub és a szakember közös megegyezéssel szerződést bontott egymással. Értesüléseinket később a pápai klub honlapján megjelent közlemény megerősítette. Az is kiderült, hogy az eddigi kapusedző, Kovács László veszi át a csapat irányítását a szezon végéig.

 

„A JÁTÉKOSOKRA NEM HARAGSZOM”
„Közös megegyezéssel bontottuk fel a szerződésemet – mondta Zsivóczky Gyula a Nemzeti Sportnak. – Bíró Péter tulajdonos úgy ítélte meg, hogy váltani kell a kispadon, a döntést elfogadtam, még akkor is, ha nem értettem vele egyet. Biztos vagyok benne, hogy a csapat az élvonalban marad. Az elmúlt hét-nyolc hónapból a pozitívumokat szeretném kiragadni, a klub története során először megvertünk a Debrecent, két vállra fektettük az Európa- liga-induló Videotont, az errefelé presztízs meccsnek számító Haladás elleni találkozón is győztünk, sőt a Győr ellen is döntetlent játszottuk. Igaz, közben voltak kínos vereségek is... Bíró Péter annak idején arra kért, tartsam bent a csapatot, négy fordulóval a vége előtt öt ponttal vezetünk a Siófok előtt. A játékosokra nem haragszom, köszönöm a hozzáállásukat, most gyorsan rendet kell tenni a fejekben, és minden rendben lesz... A Lombard a következő szezonban is az NB I tagja lesz."

Véget ért a második Zsivóczky-korszak is Pápán. A Lombard szezon közben kinevezett vezetőedzője, Zsivoczky Gyula és a bajnokság 14. helyén szerénykedő csapat útjai elváltak egymástól. A szakember és a klub közösen döntött úgy, hogy nem együtt folytatják.

A 47 éves szakember korábban 2006-ban dolgozott egy rövidebb időszakot Pápán.

„A mai napon klubunk közös megegyezéssel szerződést bontott Zsivóczky Gyula vezetőedzővel, Sütő Szilárd pályaedzővel, valamintBarnaby Lord erőnléti edzővel. Az új vezetőedző személyéről klubunk vezetősége később dönt. Az idény végéig előreláthatólag csapatunk kapusedzője Kovács László veszi át a csapat irányítását. Zsivoczky Gyulának, Sütő Szilárdnak és Barnaby Lordnak további sok sikert kívánunk! – áll a pápai klub honlapján megjelent közleményben.

Információnk szerint Kovács Lászlóval már egyeztetett is a klub, így a szezon végéig biztosan ő irányítja majd a csapatot.

Mint ismert, a Pápa az utóbbi időszakban rendkívül gyengén szerepel a bajnokságban, s a korábban biztos kiesőnek tartott Siófok öt pontra megközelítette a Lombardot. Tavasszal a csapat csupán egy győzelmet és egy döntetlent ért el, a „maradék” hét bajnokin vereséget szenvedett.

A 2012–2013-AS SZEZON EDDIGI EDZŐVÁLTÁSAI
2012. augusztus 1.: Kis Károly helyett Máté Csaba (Paks, ideiglenesen)
2012. augusztus 20-21.: Détári Lajos helyett Ricardo Moniz (FTC)
2012. augusztus 27.: Bene Ferenc helyett Kovács László (Pápa, ideiglenesen)
2012. augusztus 30.: Máté Csaba helyett Tomiszlav Szivics (Paks)
2012. szeptember 1.: Kovács László helyett Zsivóczky Gyula (Pápa)
2012. szeptember 17.: Török László helyett Szabó István (Kecskemét, megbízottként)
2012. szeptember 28.: Szabó István helyett Horváth Ferenc (Kecskemét)
2012. november 22.: Sisa Tibor helyett Szentes Lázár (Diósgyőri VTK)
2013. január 4-5.: Supka Attila helyett Lőrincz Emil (vezetőedző)/Márton Gábor (edző) (Pécs)
2013. január 7.: Paulo Sousa helyett José Gomes január 20-án (Videoton)
2013. február 14.: Simon Antal helyett Mészáros Ferenc? (Egri FC)
2013. március 5.: Jos Daerden helyett Marc Leliévre (Újpest, ideiglenesen)
2013. április 17.: Szentes Lázár helyett Kovac Zoltán (DVTK)
2013. május 6.: Zsivóczky Gyula helyett Kovács László

 

AZ ÁLLÁS
1. Győri ETO 26 16 7 3 52–29 +23 55
2. Videoton FC 26 14 6 6 43–18 +25 48
3. MTK Budapest 26 13 6 7 39–26 +13 45
4. Budapest Honvéd 26 12 6 8 40–33 +7 42
5. Ferencváros 26 11 9 6 44–31 +13 42
6. DVSC-Teva 26 12 4 10 40–28 +12 40
7. KTE-Phoenix Mecano 26 10 8 8 36–34 +2 38
8. Újpest FC 26 9 8 9 35–36 –1 35
9. MVM Paks 26 8 11 7 39–33 +6 35
10. Haladás 26 8 10 8 30–25 +5 34
11. Diósgyőri VTK 26 8 9 9 26–34 –8 33
12. Kaposvári Rákóczi 26 9 5 12 30–33 –3 32
13. Pécsi MFC 26 8 7 11 29–39 –10 31
14. Lombard Pápa FC 26 6 6 14 18–41 –23 24
15. Siófok 26 5 4 17 28–57 –29 19
16. Egri FC 26 3 6 17 21–53 –32 15
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik