Már nem Benczés a DVTK vezetőedzője, külföldről jöhet az utód

Vágólapra másolva!
2012.04.02. 12:26
null
Benczés Miklóssal a csapat az elmúlt hónapokban a várakozásoktól elmaradóan szerepelt<br />(Fotó: NS-archív, Szabó Miklós)
Címkék
Már nem Benczés Miklós az élvonalbeli Diósgyőri VTK labdarúgócsapatának vezetőedzője. A klubvezetőség ideiglenesen Szentes Lázár szakmai igazgatót bízta meg a csapat irányításával, utódjául pedig külföldi szakembert szeretnének kinevezni.
MÉSZÁROSNAK IS MENNIE KELL
A Pécsi MFC hétfő délután rövid közleményben, hivatalos honlapján jelezte: Mészáros Ferenc már nem a csapat vezetőedzője. A PMFC szerdára ígért bővebb tájékoztatást az ügyben.

„Kerestük az elmúlt hetek, hónapok gyenge teljesítményének okait – nyilatkozta Dudás Hunor a dvtk.eu klubhonlapon –, és arra a döntésre jutottunk, hogy a csapatnak új impulzusra van szüksége, mert megbomlott a csapat és az edző közti harmónia. Ezért hétfőn közös megegyezéssel felmentettük a vezetőedzői, illetve pályaedzői feladat ellátása alól Benczés Miklóst és Vitelki Zoltánt, akikre a klub utánpótlásában számítunk. Természetesen továbbra is elismerjük mindkét szakember eddig elvégzett munkáját és elévülhetetlen érdemeit abban, hogy egy év másodosztály után újra az NB I-ben szerepel a DVTK, és az ősszel oly sok csodás pillanatot szerzett a diósgyőri közönségnek.”

SZAVAZÁS

A DVTK-nál és a Pécsnél is elköszöntek a vezetőedzőtől. Ön szerint lesz még edzőváltás a labdarúgó NB I-ben a szezon végéig?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Nem készültünk erre az edzőváltásra, és nem is akarunk elhamarkodott döntést hozni. Egy felkészült, nyelveket beszélő külföldi szakembert keresünk, aki hosszabb távon is biztosítéka lehet a DVTK sikereinek. Amíg őt meg nem találjuk, maximum a bajnokság végéig, Szentes Lázár szakmai igazgató veszi át a csapat irányítását. A szakmai stábban marad Veréb György és Javier Reyes, a további segítők pedig klub utánpótlásából érkeznek.”

A DVTK ígéretes kezdés után beleszürkült a magyar középmezőnybe: november 9-e óta – akkor a Ligakupában a Mezőköved ellen győztek – mindössze két bajnokiját nyerte meg: Pápán 2–1-re, illetve otthon az Újpest ellen 1–0-ra.

A két sikeren kívül tizenegy mérkőzésük volt, abból nyolcat elveszítettek, három alkalommal döntetlent játszottak. Kiestek a Magyar Kupából, illetve a Ligakupából.

A 22. fordulóban pénteken, Siófokon léptek pályára, és szenvedtek egygólos (1–0) vereséget kilátástalan játékkal, amelyet Dudás Hunor ügyvezető „minősíthetetlennek” nevezett. Akkor már érezhető volt, mindez nem marad következmény nélkül.

BENCZÉS EGYELŐRE MARAD DIÓSGYŐRBEN

SZAVAZÁS

Hoz-e eredményt az edzőváltás a Diósgyőr és a Pécs labdarúgócsapatánál?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

EDZŐVÁLTÁSOK AZ NB I 2011–2012-ES SZEZONJÁBAN
2011. augusztus 10.: Újpest, Mészöly Géza helyett Zoran Szpisljak
2011. augusztus 15.: Vasas, Komjáti András helyett Marijan Vlak
2011. augusztus 16.: Ferencváros, Prukner László helyett Nagy Tamás
2011. augusztus 30.: Ferencváros, Nagy Tamás helyett Détári Lajos
2011. augusztus 27./szeptember 1.: ZTE, Csank János helyett Prukner László
2011. október 24./26.: Lombard FC, Véber György helyett Bene Ferenc
2011. november 23./december 13.: Kecskemét, Tomiszlav Szivics helyett Török László (szakmai igazgató)
2011. december 14./19.: Haladás, Aczél Zoltán helyett Artner Tamás
2012. január 16./17.: Vasas, Marijan Vlak helyett Urbán Flórián
2012. március 5./6.: Győri ETO, Csertői Aurél helyett Pintér Attila
2012. április 2.: Diósgyőri VTK, Benczés Miklós helyett Szentes Lázár (ideiglenesen)
2012. április 2.: Pécsi MFC, Mészáros Ferenc helyett ?
AZ ÁLLÁS
1. DVSC-Teva 22 16 6 47–16 +31 54
2. Győri ETO 22 16 2 4 43–22 +21 50
3. Videoton FC 22 14 2 6 40–15 +25 44
4. Budapest Honvéd 22 10 6 6 37–27 +10 36
5. Diósgyőri VTK 22 10 4 8 31–28 +3 34
6. Pécsi MFC 22 8 9 5 30–32 –2 33
7. Kecskeméti TE 22 9 5 8 37–31 +6 32
8. Paksi FC 22 7 7 8 34–39 –5 28
9. Ferencváros 22 7 5 10 21–21 0 26
10. Haladás 22 6 8 8 26–29 –3 26
11. Siófok 22 6 8 8 23–31 –8 26
12. Újpest FC 22 6 3 13 27–41 –14 21
13. Kaposvári Rákóczi 22 3 12 7 25–33 –8 21
14. Lombard FC 22 5 5 12 21–32 –11 20
15. Vasas SC 22 4 8 10 21–34 –13 20
16. Zalaegerszegi TE 22 8 14 19–51 –32 8
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik