Magyar Kupa: négy gól után nyílt maradt a Pápa-DVTK párharc

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.11. 18:50
null
Küzdelmes meccset játszott egymással a Lombard és a DVTK, a továbbjutás még nem dőlt el (Fotó: Havran Zoltán, archív)
Döntetlent játszott Pápán a Lombard és a Diósgyőr a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén.

Kedden Pápán a Lombard–Diósgyőr összecsapással kezdetét vette a Magyar Kupa negyeddöntős szakasza.

Kiválóan kezdte a mérkőzést a DVTK, amely már a második percben vezetést szerzett: kisszöglet után Lazar Marjanovics ívelt középre, ahol Mohamadou Abdouraman öt méterről fejelhetett, és a kapu jobb oldalába bólintott (0–1). A gól után is a piros mezesek kezdeményeztek, a DVTK hatvanfős szurkolótábora pedig a hangulatról gondoskodott.

Egy kontra végén Bacsa Patrik került helyzetbe, de két védővel a nyakán három méterről fölé lőtt Marjanovics újabb pontos beadása után. Az első félidő feléig csak diósgyőri helyzeteket lehetett feljegyezni, a Lombard a 23. percben végezte el első szögletét, majd akcióból több veszélyes beadás is érkezett Ivan Rados kapuja elé. A DVTK kontrákból veszélyeztetett, az agilis Marjanovics a legtöbb akcióban benne volt, Bacsa és Futács Márkó azonban a befejezéseknél nem volt elég pontos.

A Pápa a 40. percben szabadrúgást végezhetett el a diósgyőri kaputól 18 méterre, és Csizmadia Csaba lapos lövéssel a kapuba talált (1–1).

A fordulás után megtartotta lendületét a Lombard, Georges Henri Griffiths állandó veszélyt jelentett Rados kapuja előtt. A túloldalon Présinger Ádám rövid hazaadása jelentette a legnagyobb veszélyt, de Horváth Gábor még éppen megelőzte a labdára lecsapni igyekvő Futácsot. A félidő közepére feljavult a Diósgyőr, de a 69. percben Becséri Dániel játékvezető 25 méterre a DVTK kapujától szabadrúgást ítélt, mert Lazar Arsziccsal lövése közben szabálytalankodtak. A sértett végezte el a pontrúgást, és a kapu jobb oldalába tekert (2–1).

Szinte azonnal egyenlíthetett volna a vendégcsapat, de Gosztonyi András szabadrúgása után a sorfalról a lécre pattanó labdát Miroszlav Grumics és Futács is sikertelenül próbálta a kapuba juttatni. Ám a diósgyőri nyomás a 74. percben góllá érett: Futács bal oldali beadása után Marjanovics, a mezőny egyik legjobbja a bal alsó sarokba lőtt (2–2).

Felpörgött a meccs, Radosnak Eszlátyi István ziccerét kellett bravúrral hárítania, majd a túloldalon Futács és Grumics kísérlete volt sikertelen. Gól a hajrában nem született, így a csapatok két hét múlva 2–2-ről folytatják a DVTK otthonában.

)

MAGYAR KUPA
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS

LOMBARD PÁPA–DIÓSGYŐRI VTK 2–2 (1–1)
Pápa, 300 néző. Vezette: Becséri (Erős G., Horváth Z.)
PÁPA: Horváth G.– Nagy S. (Struhár, 75.), Jagodics B., Csizmadia, Présinger – Nagy T. (Eszlátyi, 66.), Tóth G., Németh M. – Horváth R. (Orosz M., a szünetben), Griffiths, Arszics
DVTK: Rados – Vadász, Debreceni, Kádár T., Husic – Abdouraman (Nikházi, 55.) – Marjanovics, Gosztonyi (Batioja, 81.), Elek Á. – Futács, Bacsa (Grumics, 55.)
Gólszerző: Abdouraman (0–1) a 2., Csizmadia (1–1) a 40., Arszics (2–1) a 69., Marjanovics (2–2) a 74. percben
MESTERMÉRLEG
Tóth Bálint: – Új szerkezetben, rosszul kezdtük a mérkőzést, de később játékosaink fokozatosan javultak fel. Összességében, noha kevés esélyt adtak nekünk, nehézségeink ellenére helytálltunk.
Tomiszlav Szivics: – Nagyon jó mérkőzés volt, amelyen jó Pápát kaptunk ellenfélnek. Ezen a mérkőzésen tetszett a csapatom játéka, és az eredménnyel sem lehetek elégedetlen.

A visszavágót március 26-án, szerdán 18.00-kor játsszák.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik