Magyar Kupa: a Honvéd hét góllal küldte haza az Egert, nyolc közé jutott

Vágólapra másolva!
2010.11.23. 18:49
Címkék
A papírformának megfelelően bejutott a labdarúgó Magyar Kupa legjobb nyolc csapata közé a Bp. Honvéd, amely az idegenbeli 3–0-s sikert követően hazai pályán 7–0-ra ütötte ki az Egert.

Az első félidőben Rufino és Cséke György gólpárbajt rendezett: a spanyol csatár már a 3. percben megkezdte a gólgyártást és betalált a 27. percben is, míg Cséke előbb a 28. percben büntetőből szerzett gólt, aztán a 42. percben szöglet után bólintott a hálóba, az ötödiket Ruani szerezte.

A fordulás után kicsit visszavettek a kispestiek, de így is növelni tudták az előnyt: Jovica Stokic a 79. percben talált a hálóba, majd a 87. percben Ruani közelről szerzett gólt, beállítva ezzel a 7–0-s végeredményt.

A Bp. Honvéd ezzel első csapatként bejutott a negyeddöntőbe, és ellenfélre vár.

 LABDARÚGÓ MAGYAR KUPA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

BP. HONVÉDEGRI FC 7–0 (5–0)
Bozsik-stadion, 300 néző. Vezette: Gaál Gy. (Farkas B., Márton Zs.)
HONVÉD: Tóth I. – Baráth, Cséke, Debreceni A., Hajdú N. (Czár, 54.) – Horváth A. (Nagy G., 63.) – Sós, Coira, Stokis – Ruani, Rufino (Hidi, 59.). Megbízott vezetőedző: Szalai László
EGER: Illyés D. (Gömöri, a szünetben) – Debreceni D., Káposzta, Kiskapusi, Busai – Kálmán (Halász, 84.), Bezzeg, Kéki, Hamar – Romhányi, Kotula (Szilágyi M., 76.). Vezetőedző: László István
Gólszerző: Rufino (1–0) a 4., Rufino (2–0) a 27., Cséke (11-esből, 3–0) a 29., Cséke (4–0) a 42., Ruani (5–0) a 45., Stokic (6–0) a 80., Ruani (7–0) a 88. percben
Továbbjutott: a Bp. Honvéd, két győzelemmel, 10–0-s gólkülönbséggel

MESTERMÉRLEG

Szalai László: – Sokat tettünk azért, hogy kiszolgáljuk az ebben a nagy hidegben is kilátogató szurkolóinkat, úgy érzem, sikerült. Végig jól futballoztunk.
László István: – Meseszerű, hogy egyedüli NB III-as csapatként a legjobb tizenhat közé kerültünk. Az óriás most megette a kisebbet.

 

Legfrissebb hírek

„Már az elején tudtam, hogy a Salzburgot választom” – Szoboszlai Dominik útját járná be Redzic Damir

Légiósok
3 perce

Milánó 2026: norovírus fertőzött meg finn női hokisokat

Jégkorong
12 perce

Minden jel arra mutat, hogy Vonn rajthoz áll vasárnap a téli olimpián

Téli olimpia 2026
13 perce

A Puskás Akadémia 94. percben kapott góllal esett ki az ifjúsági BL-ből

Minden más foci
24 perce

Távoztak a gambiai légiósok az NB II-es Szegedtől

Labdarúgó NB II
34 perce

Az amerikai kapitány továbbjutást vár, Bardóczky Kornél meglepetésre számít a Davis-kupában

Tenisz
41 perce

Megkezdődött a Grosics 100 emlékév

Magyar válogatott
1 órája

Három NB II-es mérkőzés kezdési időpontja megváltozott

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik