Luque hatalmas szabadrúgásgólja döntött

2011.10.28. 19:59
null
Luquét nem először ünnepelhették társai (Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
A labdarúgó NB I 14. fordulójában az újonc Diósgyőri VTK a Haladást fogadta. A hazai gárda a 43. percben José Juan Luque szabadrúgásgóljával szerzett vezetést. A második játékrészben aztán Kenesei Krisztián a saját kapufájára csúsztatott egy szögletet, a vendégeknek pedig volt egyenlítési lehetőségük, több gól már nem esett.

A helyezések alapján egyértelműen a hazai gárda volt az esélyesebb, hiszen a diósgyőriek az ötödikek, a szombathelyiek pedig a tizedikek voltak a tabellán. Ráadásul a DVTK pontjainak zömét éppen odahaza szerezte, hiszen hét meccsből hatot megnyert, csak a Kecskeméttől kapott ki. Ezzel szemben a Haladás idegenben nem volt túl acélos, hiszen ötször kapott ki, s mindössze négy pontot szerzett.


Ezeket a tényeket, és azt tekintve, hogy a szombathelyiek védelme igencsak tartalékos volt, vehemens diósgyőri támadásokra lehetett számítani a találkozón, ehhez képest sokáig a vendégek irányították a játékot, s a kapuk csak nagyritkán forogtak veszélyben. Akkor is inkább a Haladás veszélyeztetett, de sajnos egyik kapusnak sem kellett megmutatnia a tudását.

Lehet, hogy éppen ez kényelmesítette el a vendégek hálóőrét, Rózsa kapust, hiszen amikor már úgy tűnt, hogy az első félidőben nem esik gól, a 43. percben Luque végzett el szabadrúgást a jobb oldalról, az oldalvonal közeléből, az alapvonaltól 29 méterre. A hálóőr balra mozdult, a labda viszont éppen a helyére, a kapu jobb oldalába érkezett, s ezzel a találattal egygólos hazai vezetésnél vonultak a szünetre a csapatok (1–0).

Az eredmény tudatában nem volt meglepő, hogy a vendégek kezdték aktívabban, ez pedig ezúttal helyzetekkel is párosult, ám Vujovics kísérletei elkerülték a hazaiak kapuját. Sőt majdnem megint ők kaptak gólt, miután Luque szögletét Kenesei csúsztatta saját kapujának lécére.

A vendégek elkeseredetten támadtak, de Kenesei lövését az utolsó pillanatban blokkolták, Tóth fejese pedig, ha centikkel is, de a kapu fölé szállt. Mivel több találat már nem esett, a diósgyőriek megszerezték a győzelemmel járó három pontot, akik a tabella harmadik helyére jöttek fel.

LUQUE BŐDÜLETES GÓLJA

TÓTH PÉTER GYORSAN TANUL

LABDARÚGÓ NB I
14. FORDULÓ
DVTK–Haladás 1–0 (Luque 43.)
AZ ÁLLÁS
1. DVSC-TEVA 13 10 3 28–8 +20 33
2. Győri ETO 13 10 1 2 22–9 +13 31
3. Diósgyőri VTK 14 7 3 4 22–17 +5 24
4. Budapest Honvéd 13 7 2 4 25–16 +9 23
5. Kecskeméti TE 13 6 4 3 23–16 +7 22
6. Videoton FC 13 6 2 5 17–10 +7 20
7. Pécsi MFC 13 5 5 3 18–23 –5 20
8. Paksi FC 13 4 5 4 25–28 –3 17
9. Lombard FC 13 4 3 6 12–16 –4 15
10. Haladás 14 4 3 7 15–21 –6 15
11. Vasas SC 13 3 6 4 13–16 –3 15
12. Siófok 13 2 7 4 10–11 –1 13
13. Ferencváros 13 3 2 8 11–15 –4 11
14. Újpest FC 13 3 2 8 17–24 –7 11
15. Kaposvári Rákóczi 13 1 8 4 17–23 –6 11
16. Zalaegerszegi TE 13 4 9 10–32 –22 4
Legfrissebb hírek

Armand Duplantis a Nemzeti Sportnak: Van valami megmagyarázhatatlan, de különleges kapcsolatom Budapesttel

Atlétika
1 perce

Soványka siker a Rayo ellen, hétpontosra hízott a Barca előnye

Spanyol labdarúgás
18 perce

Szalai döntött a Szőnyi úton

Labdarúgó NB II
32 perce

Megküzdött Karcagon a három pontért a Honvéd

Labdarúgó NB II
34 perce

Márton Gábor nem tudott csodát tenni debütáló meccsén

Labdarúgó NB II
35 perce

Magabiztos győzelem – megvédte címét az esős Bodri Trailen

Csupasport
36 perce

Liga 2: a Sepsi a szünet után ütötte ki a Nagyváradot

Minden más foci
51 perce

Fél lábbal a BL-negyeddöntőben: a Ferencváros hat góllal nyert Dortmundban

Kézilabda
54 perce
Ezek is érdekelhetik