Lovrencsics: A Vidit nem irigylem, hanem szurkolok neki

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2018.08.09. 08:48
null
Lovrencsics Gergő nem szeretné még egyszer átélni a Ferencvárossal mindazt, amit idén tavasszal – bajnokként akarja zárni a 2018–2019-as klubidényt (Fotó: Török Attila)
Remekül érzi magát a bőrében a zöld-fehérek jobbhátvédje, Lovrencsics Gergő, és vallja, hogy a bajnokságban eddig hibátlan csapata még ennél is többre képes.

 

– Ennél jobban aligha kezdhették volna az idényt: három meccsen három győzelem, tizenegy szerzett gól mellett csupán három kapott. Gondolta, hogy ilyen sima lesz a rajt?
– Bíztam benne, hogy jól kezdjük a bajnokságot – válaszolta a Nemzeti Sportnak Lovrencsics Gergő, a Ferencváros 29 esztendős jobbhátvédje. Sajnos nem indultak jól a nyári tétmérkőzések, nagyon sajnáltuk a Maccabi Tel-Aviv elleni kiesést az Európa-liga selejtezőjében. Utána összekaptuk magunkat, minden játékos kifejezetten koncentráltan futballozik, és biztos vagyok benne, hogy még ennél is több van bennünk, ahogy egyre inkább összeérünk, még jobbak leszünk. Most minden jónak tűnik, de eszünkben sincs hátradőlni.

– Azt már csak azért sem érdemes, mert a három legyőzött ellenfél – a Diósgyőr, az MTK és a Haladás – egyike sem tekinthető élcsapatnak, a rágósabb falatok még hátravannak.
– Így van, bár ebben a tizenkét csapatos bajnokságban senkit sem lehet félvállról venni, még most következő ellenfelünket, az eddig pont nélküli, sereghajtó újonc Kisvárdát sem. A Ferencvárosnál töltött két évemben már megtanultam, hogy mindenki ellenünk akarja játszani élete meccsét, ez extra energiákat ad riválisainknak. Senki sem adja olcsón a bőrét, de tény, hogy a Mol Vidi, a Honvéd, a Debrecen és az Újpest elleni meccseink várhatóan még keményebbek lesznek. Úgyhogy addig annyi pontot össze kell gyűjtenünk, amennyit csak lehetséges.

MÁRCIUS ÓTA VERETLENÜL

Vendégként legutóbb március 3-án szenvedett vereséget a bajnokságban a Ferencváros, igaz, azóta csak egyszer nyert idegenben, méghozzá legutóbb az MTK otthonában 4–1-re. E két időpont között ötből öt döntetlent játszott vendégként, időrendben az Újpest (0–0), a DVSC (1–1), a Videoton (0–0), a Honvéd (1–1), valamint a Balmazújváros (3–3) ellen. Szombaton Kisvárdán lép pályára a Fradi.

– Saját játékával sem lehet elégedetlen, hiszen mindegyik meccsen végig játszik, és rendre a mezőny legjobbjai közé tartozik.
– Nem szeretek magamról beszélni, beszéljen helyettem a játékom. Viszont szeretem visszanézni, elemezni a mérkőzéseket, mert így lehet fejlődni, tanulni a hibákból. Igyekszem mindent kiadni magamból, hiszen óriási a harc a csapatba kerüléséért, és nem szeretném átadni a helyemet, mint senki más sem.

– Minden jel szerint jól érzi most magát a pályán, a Haladás ellen szerzett második Fradi-gól előtt szinte önkívületben futballozott, amikor gyors egymásutánban két párharcot is megnyert, majd remekül ugratta ki Varga Rolandot.
– Valóban remekül érzem magam, örülök, hogy ez látszik. Teljesen megszoktam már a jobbhátvédposztot is, amelyen az utóbbi időben játszom. Az említett gólnál egy pillanatra elgondolkodtam, hogy visszazárjak-e, de ha úgy tettem volna, nem születik meg a gól. Úgy voltam vele, hogy ha már ott vagyok elöl, megpróbálom megszerezni a labdát, és sikerült is. De a gólhoz kellett az is, hogy Varga Roland azonnal jól lefordult a védőjéről, amikor látta, hogy nálam van a labda. Az már szinte ziccer volt, azt gondoltam, hogy rá is rúgja, de nagyon önzetlen volt, és inkább üres kapus helyzetbe hozta Lanzafamét, aki nem is hibázott.

– Miben különbözik leginkább a mostani Ferencváros az előző idényben látotthoz képest?
– Mindenkin azt látom, hogy nem akarja még egyszer átélni azt, amit a legutóbbi idényben: hogy az élen fordultunk, jó esélyünk volt az aranyérem megnyerésére, de a tavasszal túl sok mérkőzésünk zárult döntetlennel, és a hibáinkat kihasználva a Videoton nyerte meg a bajnokságot. Mindennap ösztönöz bennünket, hogy ne történjen meg velünk még egyszer ilyen. Új játékosok is vannak, és bár azt nem állíthatjuk, hogy mindannyiuk már teljesen beilleszkedett, tudnak lendíteni a csapaton. Ahogyan például Bőle Lukács is, aki hosszú sérülés után tért vissza, és látszik, hogy egyre nagyobb az önbizalma, egyre bátrabban megy bele az egy egy elleni szituációkba.

– Végképp sikerült már túltenniük magukat a korai Európa-liga-búcsún? Vagy azért irigykedve nézik a Mol Vidi BL-meccseit?
– Én személy szerint nagyon nehezen tettem túl magam a kiesésen, borzasztóan szomorú voltam, hogy megint nem sikerült az áttörés az európai kupaporondon. De utána három nappal már bajnoki meccset kellett játszanunk a Diósgyőrrel, így nem volt időnk sajnálkozni. Jól is jött a meccs, segített megfeledkezni a keserűségről, volt mivel foglalkoznunk. A Vidit nem irigylem, hanem tiszta szívből szurkolok neki, hogy minél tovább jusson Európában, érje el valamelyik sorozat csoportkörét. Inspirálna minket, hogy igenis lehetséges, és az egész magyar futball érdeke, hogy a klubcsapatok ilyen mérkőzéseket játsszanak.

NB I, 2018–2019, 4. FORDULÓ
AUGUSZTUS 10., PÉNTEKHELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
20.00: Mol Vidi FC–Debreceni VSC (Tv: M4 Sport) Felcsút, Pancho Aréna
Kassai Viktor
AUGUSZTUS 11., SZOMBAT
19.30: Kisvárda–Ferencváros
(Tv: M4 Sport)
Kisvárda, Várkerti Sporttelep
Pintér Csaba
19.30: Haladás–Puskás Akadémia
Szombathely, Haladás Stadion
Solymosi Péter
19.30: MTK–DVTK
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
Andó-Szabó Sándor
AUGUSZTUS 12., VASÁRNAP
17.00: Mezőkövesd–Bp. Honvéd
Mezőkövesd, Városi Stadion
Erdős József
17.00: Paks–Újpest (Tv: M4 Sport)
Paks, Városi Stadion
Berke Balázs
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik