Lombard: Tóth Bence még a pálya mellől figyelte társait

2012.06.21. 12:36
Címkék
A Lombard Pápánál is véget ért a nyári szünet, és tegnap elkezdődött a felkészülés, egyedül Tóth Bence figyelte a pálya mellől a társait.

Sok idő nem maradt a kikapcsolódásra, a pápaiak kolumbiai légiósa, Cesar Quintero még csak haza sem utazott, hiszen a bő három hét jó része az utazás és az azzal járó időeltolódás kiheverésével telt volna el.

Bene Ferenc bő kerettel vághatott neki első edzésének, 27 mezőnyjátékos és két kapus futott ki az edzőpályára. Újra a játékosok között volt a tavaly sérüléssel bajlódó Balogh Balázs és Dlusztus András is, egyedül Tóth Bence figyelte a pálya széléről társait, ő csak később tudja elkezdeni az edzéseket.

A pályán ott volt a Lombard első nyári szerzeménye Fellai József is (Kozármisleny), de a Lombarddal hírbe hozott Darko Pavicsevicset (ZTE) és Balog Zoltánt (FTC) hiába várták a szurkolók. Helyettük érkezett három próbázó szerb és két fiatal magyar, ifj. Schirilla György Vácról és Nagy Gergő Vecsésről.

Az első csapathoz felkerült még három fiatal is a második csapattól, Grőber Bence, Király Botond és Somogyi Richárd. Az első három nap a ráhangolódás jegyében fog telni, majd szombaton Pannonhalmán játszanak jótékonysági mérkőzést Bene Ferenc tanítványai. Az igazi munka jövő héttől indul be, a felkészülési program még alakul, egyelőre annyi biztos, hogy a Perutz stadion gyepének felújítása miatt valószínűleg nem játszik itthon edzőmeccset a csapat. Tervben van egy németországi, illetve egy tatai edzőtábor is.

LOMBARD FC

Érkezők: Bíró Péter (Eger – lejár a kölcsönszerződése), Kaszás Kornél (Dunaújváros Pálhalma – lejár a kölcsönszerződése), Fellai József (Kozármisleny)

Távozik/távozhat: Csermelyi Imre (?), Antonio Inutile (finn, ?), Szabó II Zoltán (?), Takács Péter (DVTK – kölcsön után végleg), Takács Tamás (?), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan, Lengyelország – kölcsönbe)

Kiszemeltek: Andorka Péter (Pécs), Darko Pavicsevics (montenegrói, ZTE), Balog Zoltán (FTC), Nacsa Péter, Simon András (Győri ETO, mindkettő kölcsönben), ifj. Schirilla György (Vác), Nagy Gergő (Vecsés)

 

 

Legfrissebb hírek

Tíz magyar arany a karatésok ISKA-világbajnokságán

Egyéb egyéni
33 perce

Másodpercekre volt a sereghajtó Budakalász a győzelemtől a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
47 perce

Ez gyorsan ment: egy év után visszajutott a Serie A-ba a Venezia

Olasz labdarúgás
53 perce

Rekordhosszúságú, őrjítő frém a sznúker-vb-n, Allen ledolgozta a hátrányát

Egyéb egyéni
55 perce

NB I: Zalaegerszegi TE–Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
1 órája

Gyász: elhunyt Bikár Péter válogatott jégkorongozó, olimpikon

Jégkorong
1 órája

Puskás–Suzuki-kupa: A Honvéd legyőzte a Panathinaikoszt

Minden más foci
1 órája

A Ferrari az élre tört; problémák a Mercedesnél a miami sprintidőmérő előtt

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik