Ligakupa: tíz perc alatt kiütötte a DVSC a Balmazújvárost

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.10.16. 16:00
A labdarúgó Ligakupa B-csoportjában a DVSC-Teva könnyedén, 5–1-re legyőzte a Balmazújvárost, így négy mérkőzés után is hibátlan maradt a sorozatban, és már ki is harcolta a továbbjutást.

A debreceniek remekül kezdték a mérkőzést, és a találkozó 10. percében háromgólos előnyt alakítottak ki, sőt, az első félóra végén már néggyel mentek.

Az első játékrész végére kicsit visszavettek a csapatok, de a fordulás után, a 66. percben újabb gólt láthattak a mérkőzésre kilátogató szurkolók Balmazújvárosban. Az NB II-es tabella negyedik helyén álló együttes egy kontrát követően, Urbin Péter révén megszerezte a szépítő találatot.

A DVSC első gólját kapta a Ligakupában, de Kondás Elemér együttesét ez sem fogta meg, és a 77. percben a 19 éves Szécsi Márk góljával 1–5-re módosította az állást, ez lett a végeredmény is.

A debreceniek így továbbra is őrzik veretlenségüket a Ligakupa 2013–2014-es kiírásában, és már biztos továbbjutóként várhatják a következő fordulót.

B-CSOPORT
Balmazújváros–Debreceni VSC-Teva 1–5
(0–4)
Balmazújváros, 300 néző. Vezette: Lovas (Szpisják, Buzás)
BALMAZÚJVÁROS: Szalma – Virágh (Müller Zs., 73.), Sárközi, Forgács, Papp F. – Szőllősi F. (Nagy R., 73.), Kónya, Karacs, Belényesi (Kiss L., a szünetben) – Urbin, Demjén. Vezetőedző: Híres Gábor
DEBRECEN: Verpecz – Bernáth, Króner, Ludánszki B. (Szatmári Cs., 59.) – Ferenczi J. – Dombi (Kondás K., 72.), Sl. Bouadla, Spitzmüller, Rezes – Volas (Seydi, a szünetben), Szécsi M. Vezetőedző: Kondás Elemér
Gólszerző: Sl. Bouadla (0–1) a 2., Spitmüler (0–2) a 4., Volas (0–3) a 10., Króner (0–4) a 31., Urbin (1–4) a 66., Szécsi M. (1–5) a 77. percben

AZ ÁLLÁS
1. Debreceni VSC 4
4
12–1 11 12
2. Mezőkövesd 4 1 1 2 5–8 –3 4
3. Nyíregyháza 4 1 1 2 5–9 –4 4
4. Balmazújváros 4 1 3 5–9 –4
3
Legfrissebb hírek

A Tijani-ügyben cáfolták a Loki ajánlatát, egy másik magyar klubról írnak

Labdarúgó NB I
1 órája

Már az elődöntőben összecsap a Ferencváros és a Győr a női kézilabda MK-ban

Kézilabda
5 órája

Ha az Újpest bő 10 év után újra legyőzi a Fradit, már vasárnap bajnok lehet az ETO

Labdarúgó NB I
23 órája

Bárány Donáttal hosszabbított a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.04.30. 17:57

Nem lett meg a második debreceni győzelme az évszázadban, de így is élen az ETO

Labdarúgó NB I
2026.04.26. 21:25

Lang Ádám: Félre kell tennem az érzelmeimet a győriek elleni meccsen

Labdarúgó NB I
2026.04.26. 11:56

Női kézi NB I: a Debrecen 12 góllal győzött Kisvárdán

Kézilabda
2026.04.25. 21:08

A Debrecen meghosszabbította 20 éves kapusa szerződését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.04.24. 14:56
Ezek is érdekelhetik