Ligakupa: Tisza volt a DVTK vezére, botlott a KTE

Vágólapra másolva!
2013.10.16. 18:52
A labdarúgó Ligakupa A-csoportjában a DVTK gól nélküli első félidőt követően 4–2-re legyőzte odahaza a Vasast. A C-csoportban a Szolnok meglepetésre 5–2-re kiütötte a KTE-Phoenix Mecanót.

A-CSOPORT A-CSOPORT

A felázott pálya és a szakadó eső megnehezítette a csapatok dolgát, az első félidőben nem esett gól a DVTK–Vasas mérkőzésen. A szünet után azonban nem kellett sokat várni az első találatra: Vági Andrást akasztották a tizenhatoson belül, a büntető nem maradt el. Tisza Tibor higgadtan lőtt a kapu közepébe, így előnybe kerültek a diósgyőriek. (1–0)

Tíz minutummal később Tisza szögletét a középen érkező William Alves fejelte hat méterről a kapuba. A Vasas a 65. percben szépíteni tudott, egy nem is akármilyen góllal, Bastian Hohmann 18 méterről a kapu bal oldalába bombázott. (2–1)

A 70. minutumban Tisza is egy bombagóllal jelentkezett, 20 méterről, a jobb oldalról zúdított a jobb felsőbe. A Belgiumot is megjárt csatár nem sokkal később újabb gólpasszt adott (két találata mellett a meccsen a másodikat), a 16 éves Boros Gábor pedig köszönte a remek beadást és a hálóba lőtt. A végeredményt Boka állította be, aki 17 méterről kíméletlenül tüzelt a hálóba. (4–2)

C-CSOPORT

Változatos első félidőt hozott a Szolnok és a KTE találkozója, a házigazdák már a harmadik percben vezettek, majd a kecskemétiek a 33. percben fordítottak. A szünetre 2–2-vel vonulhattak a csapatok, majd a fordulás után háromszor is betalált az NB II-es Szolnok, így megnyerte a mérkőzést.

LIGAKUPA
A-CSOPORT
DVTK–Vasas 4–2 (0–0)

Diósgyőr, 600 néző. Vezette: Veizer (Horváth R., Tőkés)
DIÓSGYŐR: Gelei V. – Vági, W. Alves, Debreceni, Husic – Takács P. – Kosztics, Gosztonyi (Boros, a szünetben), Szabó B. (Csirszki, a szünetben) – Tisza, Batioja. Vezetőedző: Tomiszlav Szivics
VASAS: Németh G. – Recklet – Izing, Schulz, Horváth L. (Boda, 68.) – Cseke (Remili, 61.), Gál M. (Ádám, 61.), Nagyházi – Crisan – Boka, Hohmann. Vezetőedző: Dirk Berger
Gólszerző: Tisza (11-esből, 1–0) az 50., W. Alves (2–0) a 60., Hohmann (2–1) a 65., Tisza (3–1) a 70., Boros (4–1) a 71., Boka (4–2) a 88. percben

AZ ÁLLÁS
1. DVTK 4 2 1 1 8 5 3 7
2. VASAS FC 4 2 0 2 5 7 -2 6
3. KISVÁRDA 4 1 2 1 4 3 1 5
4. MTK BUDAPEST 4 1 1 2 5 7 -2 4

C-CSOPORT
Szolnok–KTE-Phoenix Mecano 5–2 (2–2)

Szolnok, Tiszaligeti-stadion, 100 néző, Vezette: Takács János (Varga dr., Márkus)
MÁV: Tóth Z. - Pintér L., Papizsanszkij, Antal, Rokszin - Mile (Grúz, a szünetben) Sipeki (Zvara, a szünetben) - Bohner, Szepessy, Magos - Katona B. (B. Tóth, 58.). Edző: Kis Károly.
KTE: Németh V. - Sutus-Juhász, Gyagya, Varga R. (Póti, a szünetben), Bene - Csillag, Bulajic, Ebala (Faragó, 75.), Gréczi - Silva, Balázs Zs. (Csima, a szünetben). Edző: Bekő Balázs.
Gólszerző: Magos (1–0) a 3., Balázs Zs. (tizenegyesből, 1–1) a 17., Silva (1–2) 33., Papizsanszkij (2–2) a 43., Bohner (3–2) a 62., Antal (tizenegyesből, 4–2) a 65., Antal (5–2) a 92. percben.

F-CSOPORT
Sopron–Tatabánya 7–0 (3–0)
Sopron, 200 néző. Vezette: Kiss N. (Kepe, Nagy T.)
SOPRON: Dénes – Pados, Baranyai N., Fazekas N., Maráczi (Keresztes, 60.) – Horváth A. – Deme, Varga G. (Pető B., a szünetben), Balázs R. – Szabó L. (Horváth P., a szünetben), Szabó Zs. Szakmai igazgató: Supka Attila
TATABÁNYA: Vajdai – Fenyvesi, Szűcs L., Ludánszki I. (Polyák, a szünetben), Busai – Kovács I. – Móri (Szabó R., 58.), Szepesi, Ferkó Cs., Gyürki – Wágner (Páles, 63.). Vezetőedző: Bozsik Péter
Gólszerző: Varga G. (1–0) a 2., Szabó Zs. (2–0) a 35., Szabó Zs. (3–0) a 42., Pető B. (4–0) az 52., Horváth A. (5–0) az 59., Deme (6–0) a 76., Pető B. (7–0) a 81. percben

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik