Ligakupa: már a 3. percben elveszítette kapusát a Vasas

Vágólapra másolva!
2013.11.12. 15:38
A Kisvárda hazai pályán 2–1-re legyőzte a Vasast a labdarúgó Ligakupa 5. fordulójának keddi játéknapján, és átvette a vezetést az A-csoportban. A G-csoportban az Ajkán nyerő Gyirmót ugrott az élre.

A-CSOPORTA-CSOPORT

A kisvárdai mérkőzést meghatározta, hogy a Vasas kapusát, Hermány Bencét már a 3. percben kiállította a játékvezető, és hogy Hegedűs Tibor a megítélt tizenegyesből megszerezte a vezetést a hazaiaknak. Miskolczi László a második félidő elején növelte az előnyt, majd a Vasas a végjátékban szépített.

A hajrában a Vasasból Shane Reckletet (83. perc), a hazaiaktól Molnár Róbertet (91. perc) szintén kiállította a játékvezető.

G-CSOPORT

A gyirmótiak az első félidő közepére döntésre vitték a dolgot a két NB II-es csapat mérkőzésén: Laki Balázs jól helyezett lövésből, Graszl Károly pedig büntetőből talált be az ajkaiak kapujába. A Gyirmót a csoport első helyére ugrott, míg a vereséggel biztossá vált, hogy az Ajka nem végezhet a csoport első két, továbbjutást jelentő helyén.

LIGAKUPA
5. FORDULÓ, KEDDI MÉRKŐZÉSEK
A-CSOPORT
KISVÁRDA–VASAS 2–1 (1–0)
Kisvárda, 200
néző. Vezette: Berke B. (Medovarszki J., Buzás)
KISVÁRDA: Petranics – Oláh D., Hegedűs T., Kornutjak, Molnár R. – Nagy B. – Miskolczi (Farkas M., 62.), Horváth L., Fodor A. – Pálvölgyi (Kapacina, a szünetben), Bouard (Üveges, 71.). Szakmai igazgató: Révész Attila
VASAS: Hermány – Görgényi, Recklet, Schulz, Engel – Szedlár (Horia, 64.), Nagyházi, Berecz Zs., Boda J. – Wilson (Boka, 52.), Ádám M. (Németh G., 5.). Megbízott edző: Tóth András
Gólszerző: Hegedűs T. (11-esből, 1–0) a 6., Miskolczi (2–0) az 50., Boda J. (11-esből, 2–1) a 91. percben
Kiállítva: Hermány (Bouard tizenhatoson belüli buktatásáért) a 3., Recklet (második sárga lap után) a 83., Molnár R. (Boka tizenhatoson belüli felvágásáért) a 90. percben

Az MTK–DVTK mérkőzést szerdán játsszák.

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Kisvárda 5 2 2 1 6–4 2 8
2. DVTK 4 2 1 1 8–5 3 7
3. Vasas FC 5 2 0 3 6–9 -3 6
4. MTK Budapest 4 1 1 2 5–7 -2 4


G-CSOPORT
FC AJKA–GYIRMÓT FC 0–2 (0–2)
Ajka, 100
néző. V: Urbán E. (Kelemen A., Kóbor P.)
AJKA: Tulipán – Domján, Jagodics (Fodor, a szünetben), Pákai, Kanta Sz. – Meiczinger, Köles, Sipos N. (Veisz, 84.) – Skriba, Mihalecz P. (Dancsecs, 58.), Varga T. Vezetőedző: ifj. Mihalecz István
GYIRMÓT: Holczer – Hajba T., Graszl K., Lengyel (Országh B., 55.), Farkas M. – Madarász, Lázár P. – Cseri T., Laki (Magasföldi, 79.), Kelemen P. – Tóth N. (Oross, 61.). Vezetőedző: Sisa Tibor
Gólszerző: Laki a 14., Graszl K. (11-esből) a 22. percben

A Haladás–Lombard találkozót szerdán játsszák.

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Gyirmót 5 2 2 1 11–8 3 8
2. Lombard FC
4 2 2 0 8–5 3 8
3. Haladás 4 2 1 1 11–7 4 7
4. FC Ajka 5 0 1 4 7–17 -10 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik