Ligakupa: a PAFC felajánlja az újrajátszást a Vasasnak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.05. 18:44
A Puskás Akadémia felajánlja a Vasasnak a Ligakupa-nyolcaddöntő első mérkőzésének újrajátszását, amelyet a pályán 2-0-ra a fővárosi csapat nyert meg, ám Görgényi Dávid jogosulatlan szereplése miatt végül az MLSZ az eredményt törölte, egyben a találkozót 3–0-s gólkülönbséggel a felcsútiak javára igazolta.

„Örültem a továbbjutásunknak, amikor eljutott hozzám a fegyelmi határozat híre, a Vasas elleni két Ligakupa-meccsünk sportszerű hangulata azonban azt mondatja velem, hogy jobban örülnék, ha a pályán sikerült volna kiharcolnunk a legjobb nyolc közé jutást. Ezért úgy döntöttünk, hogy felajánljuk a Vasasnak a mérkőzés újrajátszását, megadva a lehetőséget arra, hogy a tárgyalóterem helyett a pályán dőljön el a negyeddöntőbe jutás kérdése. Hivatalosan is kezdeményezzük az MLSZ-nél, hogy a Vasassal újrajátszhassuk a mérkőzést, amelynek eredményét a fegyelmi bizottság eltörölte” – olvasható Mészáros Lőrinc, a Puskás Akadémia elnökének véleménye a pfla-hu-n.

Mint ismert, a nyolcaddöntőben a Vasas a hazai 2–0-s győzelem után 3–1-re kikapott a Puskás Akadémia otthonában, de 3–3-as összesítéssel, idegenben szerzett góllal az angyalföldiek kerültek a legjobb nyolc közé. Görgényi Dávid jogosulatlan szereplése miatt azonban az MLSZ az „odavágót” 3–0-val a PAFC -nak adta, amely így hivatalosan 6–1-es összesítéssel jutott tovább.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik