Ligakupa: a Lombard legyőzte a Vidit, a Hali fordított az ETO ellen

Vágólapra másolva!
2012.11.13. 18:08
Címkék
A labdarúgó Ligakupa csoportkörének ötödik fordulójában a Lombard a Videoton, míg a Haladás a Győri ETO ellen nyert pályaválasztóként.

A 7. percben vezetéshez jutott a második csapatával felálló Videoton Pápán, és a mezőnyfölényhez jutó házigazdák egészen a második félidő közepéig hiába mozgósítottak nagy erőket az egyenlítésért, az csak a tizenötödik (!) szögletüket követően jött össze. Rá négy perccel azonban egy szabadrúgásból már a vezetést is megszerezte a Lombard. A hajrában előbb a fehérváriak egyenlíthettek volna, majd a házigazdák bebiztosíthatták volna a sikerüket, az eredmény azonban már nem változott. A Videoton első vereségét szenvedte el, míg a két meccsel kevesebbet játszó Lombard harmadik sikerével feljött rá.

Fordítás volt Szombathelyen is, nem is akármilyen. Az ETO az első félidő közepén jutott előnyhöz, de Andorka Péter góljával a Haladás a 60. percben egalizált, majd a támadó a hajrában csapata győztes találatát is megszerezte. A Haladás először nyert a sorozatban, a tartalékos csapattal felálló ETO első vereségét szenvedte el.

LABDARÚGÓ LIGAKUPA, CSOPORTKÖR, 5. FORDULÓ
A–CSOPORT
HALADÁS–GYŐRI ETO 2–1 (0–1)
Szombathely, 100 néző. V: Kiss N. (Kepe A., Kulman T.)
HALADÁS: Mursits – Szeles, Jagodics M., Devecseri, Farkas M. – Simon Á., Rajos (Fider, 63.) – Nagy D. (Czafit, a szünetben), Németh M. (Hanzl, 78.), Kalász – Andorka. Vezetőedző: Artner Tamás
GYŐR: Molnár P. – Kálmán, Lang, Paget, Dinjar – Németh L., Kalmár – Dudás, Nicorec (Vankó, 76.), N. Andrics – Novák Cs. (Matetits, 55.). Vezetőedző: Pintér Attila
Gólszerző: Kalmár (0–1) a 27., Andorka (1–1) a 60., Andorka (2–1) a 89. percben
C–CSOPORT
LOMBARD PÁPA–VIDEOTON 2–1 (0–1)
Pápa, Perutz-stadion, 200 néző. V: Vad II I. (Bozó, Kelemen A.)
PÁPA: Markek – Horváth L., Tóth G., Szabó O., Németh M. – Grőber (Quintero, 58.), Sekour (Arszics, 63.), Király B. – Seye, Cekulajevs, Simon A. (Benko, 64.). Vezetőedző: Zsivóczky Gyula
VIDEOTON: Somodi – Vachtler, Szekeres A., Tamás M., Nagy Zs. – Haraszti, Papp M. (Géresi, 92.), U. Nikolics, Paudits (Károly B., 66.) – Paraibá, Zsótér (Hudák, 81.). Edző: Joan Carillo Milan
Gólszerző: Paraiba (0–1) a 7., Seye (1–1) a 71., Szabó O. (2–1) a 75. percben
LABDARÚGÓ LIGAKUPA, CSOPORTKÖR, 5. FORDULÓ
A-CSOPORT
Haladás–Győri ETO 2–1
Bp. Honvéd–Gyirmót 17.00
B-CSOPORT
MVM Paks–Vasas 4–1
Siófok–Pécsi MFC 1–4
C-CSOPORT
Lombard–Videoton 2–1
Kaposvár–Zalaegerszeg 1–1
D-CSOPORT
KTE-Phoenix Mecano–MTK 18.00
Szolnoki MÁV–Ferencváros 0–5
E-CSOPORT
Diósgyőr–DVSC-Teva 17.00
Eger–Újpest 4–0
AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Győri ETO FC 5
3 1
1
16– 6 10
2. Budapest Honvéd 4 2 1 1 7– 7 7
3. Szombathelyi Haladás 5
1
2 2 9–14 5
4. Gyirmót 4
2
2 7–12 2
A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Videoton 6
4
1 1 9–3 13
2. Lombard Pápa FC 4
3 1 6–5 9
3. ZTE 5
1 1 3
4–8 4
4. Kaposvári Rákóczi 5 2 3 4–7 2

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik