Ligakupa: a Győri ETO kiesett NB II-es ellenfelével szemben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.09. 13:58
A Győri ETO csupán 0–0-s döntetlent játszott kedd kora délután a Szigetszentmiklós vendégeként a labdarúgó Ligakupa nyolcaddöntőjében, így kiesett – továbbjutott az NB II-es csapat. Az MTK kettős győzelemmel ejtette ki a Paksot.

SZIGETSZENTMIKLÓS–GYŐRI ETO 0–0SZIGETSZENTMIKLÓS–GYŐRI ETO 0–0

A győrieknek megvoltak a lehetőségeik arra, hogy ledolgozzák összesítésbeli hátrányukat, de helyzeteiket rendre elpuskázták. A második félidő derekán mindkét csapatból kiállítottak egy játékost: Pátkai Máté letalpalta egyik ellenfelét, mire a hazaiak egyik odaérkező játékosa, Szepessy Róbert lefejelte a győrit – mindketten mehettek zuhanyozni. Az SZTK az FTC–Újpest párharc továbbjutójával találkozik a negyeddöntőben.

MTK–PAKS 2–1

Bár az első meccsen háromgólos hátrányt összeszedő, ezért kedden erős csapattal kiálló Paks szerzett vezetést Bartha László fejesével az első félidő hajrájában, a fordulás után az MTK két kontrából fordított: előbb Vogyicska Bálint, majd Hrepka Ádám talált a vendégek kapujába. A kék-fehérek kettős győzelemmel jutottak tovább.

LIGAKUPA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK

Szigetszentmiklósi TK (II.)–Győri ETO 0–0
Szigetszentmiklós, 200
néző. V: Solymosi (Horváth R., Márkus T.)
SZIGETSZENTMIKLÓS:
Sánta – Benkő-Bíró, Tóth F., Vágó, Pollák – Barna Zs. (Kállai, 92.), Hevesi-Tóth – Bonifert (Földi, 83.), Szepessy, Kollega (Kornis, 86.) – Fekete Á. (Jasarevic, 76.). Vezetőedző: Székely Tibor
GYŐR: Kamenár – Wolfe (Kamber, 63.), Lipták, Lang, Dinjar – Martínez (Vankó, 56.), Windecker, Pátkai – Rudolf, Bénes (Svec, a szünetben), Koltai. Vezetőedző: Miriuta Vasile
Kiállítva: Szepessy (lefejelte Pátkait), Pátkai (beleszállt ellenfelébe) mindkettő a 65. percben
Továbbjutott: az SZTK-Erima 2–1-es összesítéssel

MTK Budapest–MVM-Paks 2–1 (0–1)
Mátyásföld,
Ikarus Sporttelep, 50 néző. V: Nazsa T. (Demeter, Szilágyi)
MTK:
Abu – Nagy T. (Bese, a szünetben), Talabér, Poór P., Deutsch B. – Vogyicska, Halmai R. (Katona M., a szünetben), Thiam – Vass P. (Horváth Zs., 60.), Hrepka, Szatmári (Schrammel Á., a szünetben). Szakmai igazgató: Gasrami József
PAKS: Szemerédi – Kulcsár D. (Bagó, 73.), Kovács G. (Szekszárdi, 73.), Gévay, Vági – Kecskés (Bor, 73.), Kesztyűs, Bertus – Könyves N. (Simon A., 64.), Kiss T. (Hahn, 53.), Bartha. Vezetőedző: Csertői Aurél
Gólszerző: Vogyicska (57.), Hrepka (75.), ill. Bartha (41.)
Továbbjutott: az MTK 5–1-es összesítéssel

Később
13.00: Nyíregyháza–Békéscsaba (II.) (az első mérkőzésen 2–2)
13.00: Debreceni VSC-Teva–Soproni VSE (II.) (1–1) (Tv: Sport2)
16.00: Szombathelyi Haladás–Pécsi MFC (0–0)
17.00: Videoton–Dunaújváros PASE (1–2) (Tv: Sport1)
SZERDA
17.30: Újpest–Ferencváros (1–4) (Tv: Sport1)
A Diósgyőr–Budapest Honvéd párharc első mérkőzését február 14-én, a visszavágót február 21-én játsszák.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik