Lencse már a jövő héten Izraelbe igazolhat

2010.01.17. 18:11
null
Lencse sorsa a jövő héten eldőlhet (Fotó: M. Németh Péter – archív)
Címkék
Már a jövő héten a Maccabi Haifa játékosa lehet Lencse László, az MTK támadója, legalábbis Domonyai László, a kék-fehérek klubigazgatója elmondta, közel vannak a megállapodáshoz a csatár eladásáról. Izraeli lapértesülés szerint egyébként Lencse 500 ezer dollár (93 millió forint) körüli összegért válthat csapatot.

Mint korábban beszámoltunk róla, az MTK tárgyalásokat kezdett az izraeli Maccabi Haifával Lencse László eladásáról, ám a hét elején még úgy tűnt, hogy a két klub messze van a megállapodástól.

A hét elején napvilágot látott izraeli lapértesülések szerint az MTK közel 270 millió forintnak megfelelő összeget kért az utánpótlás-válogatott csatárért, ám a Maccabi Haifa ennyit nem volt hajlandó kifizetni érte.

A legfrissebb, Izraelből származó információk szerint azonban Lencsét jóval kevesebbért is hajlandó lenne eladni a magyar klub: a Walla napilap sportújságírója a Nemzeti Sport Online-nak elmondta, 500 ezer dolláros (93 millió forintos) vételárban egyezhetnek meg a csapatok, és a támadó nagy valószínűséggel már a jövő héten csatlakozik a Maccabi Haifához.

Domonyai László, az MTK klubigazgatója a lehetséges átigazolási összegről nem nyilatkozott, de a Nemzeti Sportnak elmondta, a magyar és az izraeli klub már többször tárgyalt egymással, és a kezdeti, távoli álláspontok közeledtek egymáshoz, így elképzelhető, hogy sikerül megállapodni Lencse átigazolásáról.

Az mindenesetre biztosnak tűnik, hogy a jövő héten lezárul Lencse átigazolásának ügye, mivel Domonyai elmondása szerint ha a jövő héten nem sikerül megállapodni a Maccabi Haifával, akkor a támadó az MTK-nál marad a nyárig.

Az előttünk álló héten egyébként előrelépés várható Gosztonyi András ügyében is, akit az angol élvonalbeli Everton szeretne tesztelni. Az MTK támadója – ha az időjárási körülmények ezúttal már engedik – a következő napokban elutazik az angol csapathoz.

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: négy magyar bokszol éremért Szófiában

Minden más foci
6 órája

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
6 órája

Férfi röplabda Eb: Belgiummal és Szlovéniával teljes a legjobb nyolc mezőnye

Röplabda
6 órája

Kísérleti fázis – Patai Gergely publicisztikája

Atlétika
6 órája

Ha vb-re akarunk jutni… – Smahulya Ádám jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

A vb-n irányító volt mexikói szövetségi kapitány ül le a Valencia kispadjára – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
6 órája

Tóth Alex: Ebből jó dolgok sülhetnek ki

Magyar válogatott
7 órája

Újabb vereség, az utolsó helyen megy a válogatott szünetre a Csíkszereda

Minden más foci
7 órája