Leisztinger az egész megyét a DVTK mögé állítaná

– Miért éppen a Diósgyőr?
– Ön jó néhány alkalommal tudósított már Diósgyőrből, így nagyjából sejti a választ. Mondja meg nekem, hol van még egy ilyen fanatikus, lelkes szurkolótábor, amely nemcsak akkor tölti meg a stadiont, ha a csapat szárnyal, hanem akkor is, ha éppen hullámvölgyben van? Hihetetlen, ami futball címszó alatt Miskolcon zajlik… Nem vagyok érzelgős típus, de olykor engem is felkavar az a környezet, az a hangulat, amely a stadionban fogad.

– Ezzel aligha lehet vitatkozni. Miskolc csakúgy, mint a hetvenes évek végén, újra futballfőváros lett. Csakhogy ön sikeres üzletember, a neve rendszeresen ott szerepel a száz leggazdagabb magyar között, ráadásul ott is az élmezőnyben, így bizonyára nagyon is meggondolja, hová teszi a pénzét. Mi késztette arra, hogy beszálljon a magyar futballbizniszbe? Merthogy valaminek történnie kellett…
– Tulajdonképpen Csányi Sándornak tudhatom be, hogy most a DVTK-t irányítom. Tavaly, valamikor a tavasz vége felé hosszasan beszélgettünk, és természetesen szóba került a futball is. Nos, akkor mondta nekem Csányi úr, hogy itt az idő, ha valamikor futballklubot szeretnék irányítani, most szánjam rá magam. Hát így történt.

– Lehet, hogy nem illene megkérdeznem a DVTK tulajdonosától, de mégis: melyik csapatnak szurkol?
– Az Újpest volt a kedvencem. Odavoltam Fekete Laciért, a Tűzgolyónak becézett dinamikus, szélvészgyors csatárért. Noha nem számítottam vérmes drukkernek, sokat jártam a Megyeri útra.

– Az nem fordult meg a fejében, hogy kedvenc csapatát vásárolja meg?
– Dehogynem. Nagyjából tíz évvel ezelőtt tárgyaltunk is az Újpest megvételéről, több egyeztetésen vettem részt, ám megdöbbenve láttam, hogy milyen brutálisan magas a költségvetése, és úgy gondoltam, ebbe nekem nem szabad beszállnom. Az idő végül is engem igazolt.

– Ha már a pénzről beszélünk… Elárulja, mennyit költ a DVTK-ra?
– Havi tizenötmillió forintot utalunk át a klub számlájára. A DVTK éves költségvetése pedig nagyjából ötszáz-ötszázötven millió forintra tehető.

– Tisztességes összeg, főként abban az esetben, ha ezt valóban meg is kapja a játékos, a vezető, a pályamunkás. Mégis azt gondolom, hosszú távon ekkora összegből nehéz lesz lépést tartani a milliárdos költségvetésből élő Videotonnal, Debrecennel, Győrrel.
– Mi más utat választottunk. Az a pénz, amelyet a Diósgyőrre költünk, valóban nem kevés, de ha azt nézem, hogy rendszeresen tízezer néző kíváncsi a mi „termékünkre”, azt mondom, megéri. A meccsbevételeink hat-nyolcmillió forintra tehetőek, ehhez hozzájönnek a televíziós jogdíjak, és ha ügyesen gazdálkodunk, márpedig ez a célunk, előbb-utóbb gazdaságossá, nyereségessé tehető a DVTK. Rengeteg tervünk, ötletünk van.

– Például?
– Lesz DVTK-sör. Még nem tudom, melyik márkával egyezünk meg, várjuk az ajánlatokat. Megannyi ajándéktárggyal kedveskedünk a szurkolóinknak, mezeket, sálakat, sőt, tolltartókat is vásárolhatnak az ajándékboltjainkban. Ezek is jelentős bevételhez juttathatják a klubot, és akkor még nem beszéltem a társasági adó adta lehetőségről. Úgy fest, sikeres pályázatot nyújtottunk be, és a TAO-nak köszönhetően kétszázhetvenmillió forintot kaphatunk, persze csak akkor, ha odatesszük mellé a százmilliós önrészt is.

– Befejezik a stadiont?
– Ez a hosszú távú cél, ennél egyelőre fontosabb, hogy megépüljön az utánpótlásligetünk. Nem fogja elhinni, amit mondok, de jelenleg a hattól a tizenkilenc éves korosztályig a DVTK utánpótláscsapatai egyetlen és egyazon műfüves pályán készülnek. Képzelheti… Ezen próbálunk változtatni, a megépülő DVTK-ligetben lesz új pálya, két-két füves és műfüves. Jelenleg háromszáz gyerekünk van, akkor már ötszáz lehet. Igazi futballbázist szeretnénk Miskolcon.

– Rendkívül lelkesen beszél, nem értem, miért várt eddig a szerepvállalással.
– Évekig nemigen érdekelt a magyar labdarúgás. Az utóbbi néhány évben nem foglalkoztam vele, távol tartottam magam tőle, és amit hallottam róla, az sem vidított fel. Egyébként a viszonyok most sem teljesen tiszták, magam is elképedve hallom, hogy hány klub él egyik napról a másikra, hogy vannak tartozások, akadnak gyanús meccsek. És azt sem értem, hogy az egyik népszerű fővárosi egyesületnél hogyan lehet 1.2 milliárdos a költségvetés, amikor nincs igazi háttere, tulajdonosa a klubnak. De ezt inkább hagyjuk. Én most csak a DVTK-ra koncentrálok, és bízom benne, hogy a cégem által átutalt összegek mellé jönnek további szponzori támogatások is, amelyek nyomán még merészebb álmaink lehetnek.

– Amit most kérdezek, azt legtöbbször az asztal alá söprik, sem ügyvezető, sem tulajdonos nem válaszol rá, mondván, ehhez semmi közünk. Mégis megpróbálom: mekkora fizetéseket kapnak a játékosok?
– A legjobban kereső játékosunk havi négyezer eurót keres. Ez a plafon.

– Hová várja a csapatot a bajnokság végén?
– Ahogy teltek a hetek, a hónapok, úgy lettem egyre bizakodóbb. Most már azt mondom, csalódott lennék, ha nem lennénk ott az első ötben. De van egy másik célom is, szeretném egész Borsod-Abaúj-Zemplén megyét a DVTK mellé-mögé állítani. Arra vágyom, hogy minimum hétszázezer ember érezze magáénak a csapatot. Ekkora bázissal már lehet, sőt kell is nagyot álmodni.