Lázárt bemutatták a Samsunnál - sokat várnak tőle

2011.06.28. 16:33
null
Lázár Pál szerződtetését a Samsunspor hivatalos honlapja jelentette be
Címkék
A török élvonalban újonc Samsunspor a hivatalos honlapján jelentette be, hogy hároméves szerződést kötött a Videotontól érkező Lázár Pállal.

A Nemzeti Sport Online már tegnap beszámolt róla, hogy a Samsunspor megegyezett a Videotonnal a válogatott védő, Lázár Pál szerződtetéséről.

MITROVICS ALÁÍRT
A klubvezetés kétéves szerződést kötött az Újpesttől érkező Nikola Mitroviccsal.

Mitrovics napokig tartó egyeztetést követően egyezett meg a Videotonnal, melynek már olaszországi edzőtáborában is részt vett.


További részletekről itt olvashatnak.

A futballista tegnap el is utazott Törökországba, és a sikeres orvosi vizsgálat után ma délután három évre aláírt a samsuniakhoz – ezt sajtótájékoztató keretében jelentette be a klub.

„Ez egy nagyon fontos átigazolás a Samsunspor szempontjából, a klub sokat erősödik Lázár érkezésével" – nyilatkozta a hivatalos eseményen Kazim Yilmaz, a török csapat elnöke.

A bemutatás alkalmával Lázár Pál is megszólalt. „A Samsunspor nagyon szerette volna megszerezni a játékjogomat, én pedig szeretnék sok erőt adni új csapatomnak" – nyilatkozta a Videotontól érkező 23 éves labdarúgó, aki az újonccsapat negyedik légiósa lett.

VIDEOTON FC
Érkezett: Walter Fernández Balufo (spanyol, Gimnastic Tarragona – Spanyolország), Horváth Gábor (NAC Breda, kölcsönből vissza – Hollandia), Nikola Mitrovics (Újpest FC - szerb), Sitku Illés (Újpest FC, kölcsönből vissza), Ponczók Csaba (Vasas, kölcsönből vissza), Présinger Ádám (Vasas, kölcsönből vissza), Goran Vujovics (montenegrói, Kecskeméti TE, kölcsönből vissza), Héctor Sánchez (spanyol, Villarreal – Spanyolország), Álvaro Brachi (spanyol, Espanyol II – Spanyolország)
Távozott: Marko Andjics (szerb, Anorthoszisz Famaguszta – Ciprus), Gyurcsó Ádám (Kecskeméti TE-Ereco, kölcsönbe), Bojan Djordjic (svéd-szerb, Blackpool?), Lázár Pál (Samsunspor - Törökország), Sebők Zsolt (?), Damir Milanovic (horvát, ?), Farkas Balázs (?)
Akivel tárgyalnak: Ransford Osei (ghánai, Granada), Uros Nikolics (szerb, Partizan Beograd – Szerbia), Szrdja Knezevics (szerb, Legia Warszawa – Lengyelország), Manuel Redondo (spanyol, Ponferradina – Spanyolország)

 

Legfrissebb hírek

András Csaba egyesben is döntős az asztalitenisz WTT-n

Egyéb egyéni
8 perce

Berki Krisztián a Magyar Tornaszövetség általános elnökhelyettese lett

Torna
20 perce

Novak Djokovics a 2028-as olimpiával vonulna vissza

Tenisz
33 perce

Öttusa-vk: Koleszár Mihály döntős Kairóban, Bőhm Csaba búcsúzott

Egyéb egyéni
33 perce

Csoportelsőként elődöntősök a mieink a női 3x3-as kosár vb-selejtezőn

Kosárlabda
1 órája

Knueppel, Flagg vagy 26 év után döntetlen – duke-os szobatársak versenyeznek az NBA év újonca címért

Amerikai sportok
1 órája

Dénes Vilmos csapata visszajutott a belga élvonalba

Légiósok
1 órája

Bejött a Veszprém receptje: lehengerlő első meccs után taktikus visszavágó

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik