Labdarúgásunk gyors felemelkedésének zálogai?

MTI MTIMTI MTI
2010.04.28. 11:46
null
A jövő nemzedékében bíznak az akadémiákon is (Fotó: Németh Ferenc – archív)
A magyar labdarúgás gyors és látványos felemelkedésének zálogai lehetnek a futballakadémiák Orbán Viktor, a kormányfői poszt várományosa, a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó-akadémia alapítója szerint. Az MTI összeállításában az öt legjelentősebb hazai utánpótlás-nevelő intézmény mellett a hamarosan induló debreceni akadémiát mutatja be.

Orbán szerint matematikailag is javulásnak kell bekövetkeznie: évente nyolcvan játékos kerül ki az akadémiákról, ráadásul olyanok, akiknek az életét négy-öt éve a futball teszi ki. Ez tíz év alatt 800 labdarúgót jelent, akik alapvető változást hozhatnak az NB I és az NB II színvonalában – erről a hagyományos Puskás-Suzuki-kupa utánpótlástorna sajtótájékoztatóján beszélt Orbán Viktor.

Az MTI által felkeresett akadémiákon ugyanakkor nem csak és nem elsősorban a minél jobb labdarúgók képzését tűzték ki célul az intézmények szakmai vezetői. Szinte mindenütt kiemelték, hogy olyan fiatalokat szeretnének nevelni, akik az élet más területén is megállják a helyüket, ezért külön hangsúlyt kap a nyelvi képzés. Az ősztől induló debreceni akadémián például cél, hogy akiből nem lesz profi futballista, a Debreceni Egyetem más képzésein folytathassa később tanulmányait.

Az úttörő Sándor Károly Akadémia kivételével nem azt tartják szem előtt a vezetők, hogy a fiatal futballisták külföldre szerződjenek, az agárdi intézmény kivételével nincs is ezen a téren kapcsolatuk külföldi klubbal. Általában az adott élvonalbeli együttes utánpótlásának biztosítására jött létre az akadémia.

Magyarországon jelenleg a megvizsgált hat mellett további több tíz akadémia működik, köztük a gyulai Grosics Gyula Katolikus Labdarúgó-akadémia, a budapesti Szent István Futballakadémia vagy éppen a Budakeszi Labdarúgó-akadémia. Ezek azonban nem ápolnak olyan szoros kapcsolatot egyetlen profi klubbal sem, mint az említett hat intézmény, s többségük nem bentlakásos.

Az öt legjelentősebbnek tekinthető hazai futballakadémiában jelenleg 350-370 fiatal nevelkedik.

Ez a szám hamarosan megközelítheti az 500-at, mivel a győri Fehér Miklós Labdarúgó-kollégium és a kispesti Magyar Futballakadémia is létszámbővítést tervez, és ősztől elindul a munka a debreceni intézményben is.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Kovács Bendegúz a legjobbak között az ifi BL-ben

Utánpótlássport
2026.04.30. 09:07

Labdarúgás: feljutott az A-ligába az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.04.28. 16:09

Labdarúgás: négy gólt szereztek a fiatalok az NB I 31. fordulójában

Utánpótlássport
2026.04.28. 09:06

Labdarúgás: legyőzte az örményeket az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.04.25. 17:17

MK: egymás után harmadszor verné meg az ETO az FTC-t – ilyenre 44 éve nem volt példa

Labdarúgó NB I
2026.04.21. 10:35

Labdarúgás: több mint 1700 fiatalperc az NB I 30. fordulójában

Utánpótlássport
2026.04.21. 09:07

Gruber Zsombor: Az ETO ellen dől el minden

Labdarúgó NB I
2026.04.15. 00:06

A Napoli tulajdonosa 50 perces meccseket javasol, eltörölné a sárga és piros lapokat

Olasz labdarúgás
2026.04.14. 12:18
Ezek is érdekelhetik