Labdarúgás: nyomoznak a Siófok-Pécs Ligakupa-meccs kapcsán

Vágólapra másolva!
2011.10.18. 18:07
Címkék
Nyomozást rendelt el a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság az október 5-i Siófok–Pécsi MFC labdarúgó Ligakupa-mérkőzéssel kapcsolatban felmerült fogadási csalás ügyében.

A rendőrség kedden a police.hu internetes oldalon közölte, hogy a gazdasági vesztegetés bűncselekmény gyanúja miatt induló nyomozást a főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya folytatja le.

A PMFC október 3-án hivatalos honlapján tájékoztatott arról, hogy a meccs eredményének befolyásolására próbálták rávenni Törtei Tamást, a Pécs labdarúgóját, aki az esetről későn szólt a klub vezetőinek, ezért felfüggesztették az edzések látogatása alól.

Az egyesület szerint Törtei a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) szabályzatával, valamint a PMFC házirendjével és etikai szabályaival ellentétesen cselekedett, mert az esetet nem azonnal jelezte a klub vezetőségének, sőt, mielőtt ezt megtette volna, egyik játékostársának is beszámolt a megkeresésről.

A futballistától a honlap beszámolója szerint azt kérték, hogy csapattársait bevonva próbálja meg úgy befolyásolni a mérkőzés alakulását, hogy a találkozót a pécsi csapat elveszítse. A pécsi szakvezetés ezért belső vizsgálatot folytat, s az ügyről hivatalosan is tájékoztatta az MLSZ-t.

Borbély Zoltán, az MLSZ jogi- és sajtóirodájának vezetője az üggyel összefüggésben korábban azt mondta, haladéktalanul megteszik a szükséges lépéseket és a hatósághoz fordulnak.

„A Pécsi MFC valóban tájékoztatta az MLSZ-t a történekről. A klub az eddigi dokumentumok alapján minden tekintetben a szövetség előírásainak megfelelően járt el. Ugyanakkor az ilyen ügyekkel előbb a hatáskörrel rendelkező hatóságoknak kell foglalkozniuk" – nyilatkozta Borbély Zoltán.

Legfrissebb hírek

„Nem maradt semmi erőm” – Kós Hubert az aranyat hozó döntő után

Vizes vb 2025
7 perce

A McLaren párosa zárta az élen a Magyar Nagydíj első szabadedzését

F1
25 perce

Így lett Kós Hubert fantasztikus úszással világbajnok 200 háton – videó

Vizes vb 2025
29 perce

Kós Hubert ismét világbajnok 200 méter háton, ráadásul Európa-csúccsal

Vizes vb 2025
1 órája

NB I: öt év után várja az Újpest újra az élről a 2. fordulót

Labdarúgó NB I
1 órája

BL-selejtező: bekerült a Fradi keretébe az új szerzemény

Bajnokok Ligája
1 órája

Konferencialiga: ekkor játszik jövő csütörtökön az ETO és a Paks

Európa-konferencialiga
1 órája

Már csak hat hely kiadó a Hungarian Darts Trophyra

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik