nemzetisport.hu 2014.05.06 18:44 Frissítve: 2014.12.29 01:39

Labdarúgás: Gattuso fontos feladatot vállalna, akár nálunk is

Mint arról beszámoltunk, Gennaro Gattuso kedden délelőtt Magyarországra érkezett, ám azt egyelőre nem tudni, hogy milyen célból. A korábbi Milan-játékos ügynöke érdeklődésünkre elárulta: kliense szívesen vállalna munkát akár hazánkban is.

 

Megkerestük Gattuso ügynökét, az egyik legismertebb olasz menedzsernek számító Andrea D'Amicót – kliensi körét olyan nevek gazdagítják, mint Fabio Cannavaro, Alessandro Del Piero vagy Gianluca Vialli –, aki elmondta, bár tud a magyarországi látogatásáról, ő maga nem tartott az egykori milánói kedvenccel. Megkérdeztük tőle, mi igaz abból, hogy a volt középpályás magyar klubbal tárgyal.

„Nem kívánom kommentálni az értesülést – hangzott a válasz. – Gennaro mostanság elég sokat utazik különböző ügyekben, ilyen a mostani is. Abba sem szeretnék belemenni, hogy magánútról vagy munkával kapcsolatos túráról van-e szó. Hogy a Honvéd, az Újpest vagy a Videoton érdeklődne? Jelenleg nem aktuális erről beszélni. Távlati terveiről mindenesetre elárulhatom, hogy komoly, professzionális és felkészült szakemberként szívesen vállalna valami fontos feladatot. Ma már nincsenek határok a futballban, nem az számít, hogy valaki Olaszországban vagy, mondjuk, Magyarországon dolgozik, sokkal inkább az adott klub elképzelése a fontos. A Bajnokok Ligájában, az Európa-ligában is ugyanezt látjuk, említhetném példának az orosz pénzből felvirágoztatott Monacót vagy a Manszúr sejk színre lépése óta virágzó Manchester Cityt."



2019.04.21 13:03:32

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Csertői Aurél: Több labdarúgónak át kell értékelnie a helyzetét • Kuttor: Fel kell ébrednünk.

2019.04.20 23:25:32

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

2019.04.20 23:35:39

Labdarúgó NB I MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Ezúttal egyik félnek sem kell a nagy téttel mentegetnie a produkciót.

2019.04.20 13:34:52

Labdarúgó NB I SOMOGYI ZSOLT

Gyakorlatilag bajnok lett a Fradi, amely odahaza 4–1-re felülmúlta a címvédő fehérváriakat.

2019.04.20 13:10:31

Labdarúgó NB I ZOMBORI ANDRÁS

Knezevic egyéni akciója döntötte el a mérkőzést • Komjátival még gólt sem kapott a Felcsút.