Labdarúgás: az MLSZ 8 milliárdot kér a társasági adóból befolyó pénzekből

2011.09.15. 15:38
Címkék
A sportági szövetségekhez ma éjfélig lehet benyújtani a társaságiadó-kedvezménnyel kapcsolatos támogatási igényeket. A Magyar Labdarúgó-szövetség összesen ezer pályázatra számít – mondta el Gudra Tamás a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában. Az MLSZ gazdasági igazgatója szerint az eddigi igények alapján, a 2011-es évre jósolt 5-8 milliárdos adótámogatásnál jóval több is befolyhat az öt kiemelt látványsportágba, s ennek az összegnek a 70 százaléka a labdarúgásba áramlik majd.

„Azt tapasztaltuk, hogy az adóbevallások leadási határidejéhez hasonlóan az utolsó pillanatban érkeznek a pályázatok. Eddig alig 100 igény érkezett, miközben éjfélig akár ezer pályázatra is számítunk. Hatalmas igényeket jeleztek előzetesen – fogalmazott az MLSZ-vezető, hozzátéve: nincsen felső limit, viszont nem automatikus a kérések teljesítése sem: vannak, akiket elutasítanak, mások kevesebbet kapnak majd a igényelt összegeknél. – Nagyon szigorú sportszakmai szűrő lesz, az MLSZ hatósági funkciókat is kap a zsűrizéskor."

A szövetségben hónapok óta készülnek a feladatra, a kérések elbírálására és teljesítésére, amely roppant nagy munka lesz a számukra. A szakmai elbírálás alapja tízéves stratégiai koncepciójuk. „Aki abba beleillik, kapni fog, aki nem, az ne számítson pénzre. Nehéz döntések lesznek, s nagyon kevés az időnk" – mondta, megvilágítva egy példával: az utánpótlásnál az ország futballakadémiai térképét veszik alapul, s ahhoz képest juttatnak majd olyan kistérségeknek pénzt, ahol a lefedettség gyengébb.

Gudra Tamás a szakmai elbírálás kapcsán kulcsfontosságúnak nevezte Nyilasi Tibor MLSZ-igazgató és a gyermekfocival foglalkozó szakemberek szerepét a pályázatok kiválasztásánál.

A futballvilágból érkező pályázatok mellett a társasági adótámogatás szabályai szerint maga az MLSZ is beadhat egy átfogó sportági pályázatot a sportkormányzathoz. „Mi már megtettük, méghozzá 8 milliárdos támogatást kértünk a focinak a társaságiadó-felajánlásokból. Ebből 2 milliárdért az amatőr focicsapatok nevezési, részvételi díjait vállalnánk át, fizetnénk nekik vissza 90 százalékban."

A futballszövetség kalkulációi szerint az adótámogatásból érkező milliárdok 60-70 százalékát az öt látványsport közül „a futball fogja felszívni". Ez az MLSZ igazgatója szerint a többiekkel összehasonlítva logikusan következik a sportág népszerűségéből és az igazolt játékosok számából is.

Hogy mennyit kaphat a futball ezekből az igényekből végül, arra Gudra Tamás így válaszolt: „Nincs fék a rendszerben. Ha megfelelnek a pályázatok, a pénzeket meg kell ítélni, bármennyi legyen is. Hogy lesz-e fedezete? Az nem a mi dolgunk, a költségvetésből kieső pénzt az államnak kell fedeznie a szabály szerint."

Ugyanakkor a nehéz gazdasági helyzet okán lát takarékoskodási lehetőséget a rendszerben az MLSZ-vezető, méghozzá a létesítményfejlesztési pénzek terén, „ott valószínűleg az elképzelések töredéke valósul majd meg első ütemben".

Jelezte, hogy a korábbi évek szűkössége után az idén eddig körülbelül 3.5-4 milliárd forint állami pénz került eddig a futballba: akadémiák támogatására, a Bozsik-program felújítására és stadionbiztonsági fejlesztésekre.

Legfrissebb hírek

Női kézi: Győri Barbara a Neckarsulmban folytatja

Kézilabda
14 perce

Elísson játékára hetekig nem számíthat a Veszprém

Kézilabda
23 perce

Per-Mathias Högmo: Arra számítok a Ferencvárostól, hogy megpróbál nekünk esni

Európa-liga
25 perce

Piros Zsombor negyeddöntős a luganói tenisztornán

Tenisz
27 perce

Kovács Bendegúz két gólt lőtt, de holland csapata kiesett az UEFA Ifjúsági Ligából

Légiósok
35 perce

Udvardy Panna és Tóth Amarissa is nyolcaddöntős az antalyai tenisztornán

Tenisz
40 perce

Kézilabda: a kispadon lett rosszul Slavko Goluza, a csapatorvos mentette meg az életét

Kézilabda
1 órája

Történelmi kilencnyilast dobott a legjobb női dartsos – videó

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik