KTE: nem vállalja a kecskeméti klub az NB III-as indulást

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.08. 15:39
null
A kecskeméti futballtörténet nem az NB III-ban íródik tovább (Fotó: Teknős Miklós)
A Kecskeméti TE labdarúgócsapata hivatalos honlapján kiadott közleményben tudatta, miszerint nem vállalja az indulást az NB III-ban. A 2014–2015-ös NB I-es idényben a 9. helyen végző, ám élvonalbeli licencet nem kapó, így alacsonyabb osztályba sorolt klub nem tudja vállalni az NB III-as indulás pénzügyi terheit. A klub közleményét alant tartalmi változtatás nélkül tesszük közzé.

 

„Az elmúlt évek vidéki sikercsapata, a Kecskeméti TE nem kapta meg az első és másodosztályú induláshoz szükséges licencet, így csak az NB III-ban történő indulás lehetősége maradt számunkra. A pályán elért sikereket folyamatosan csökkenő költségvetés mellett tudtuk elérni, de ez is kevésnek bizonyult, nem tudtuk maradéktalanul teljesíteni a klublicenc kritériumait. Az eljárás során leadott üzleti tervünkben vállalt kötelezettségek, együttesen megfelelő fedezetet nyújtottak a szükséges tőkerendezéshez, de ez sem volt elegendő. Hét év első osztályú szereplés után, élvonalbeli foci nélkül maradt Kecskemét.

A jövővel kapcsolatban nem szerettünk volna feltételezésekbe bocsátkozni, ezért igyekeztünk minden lehetőséget mérlegelni, és ezt követően tájékoztatni a labdarúgást kedvelő szurkolóinkat. Minden tekintetben óriási a különbség az első és a harmadik osztály között, így be kellett látnunk, hogy meghatározó játékosainkat nem tudjuk megtartani, a jövőben elsősorban az U21-es csapat játékosaira számíthatunk. Nyilvánvalóvá vált, hogy pénzügyileg az NB III-as szereplés olyan terhekkel jár, melyeket a Kecskeméti TE Labdarúgó Kft. az elmúlt időszak kötelezettségei mellett, a jelenlegi helyzetben nem tud felvállalni. Ebben az osztályban gyakorlatilag közvetítési és reklámjogokból származó bevételre nem számíthatunk, és lássuk be, a szponzorok számára sem vonzó a harmadik vonal.

Az utánpótlás versenyeztetése már évek óta a Kecskeméti LC KTE Sportiskola keretein belül folyik. A többéves munkával felépített akadémiai képzés, megfelelő alapot jelent a felnőtt foci számára. Az utánpótlás csapatok mellett a klub megyei I. osztályú csapata az előző bajnokságban az 5. helyezést érte el, mely csapat az U21-es játékosokkal kiegészülve, jó eséllyel pályázhat a magasabb osztályba lépésre. A klubon belül végzett szakmai munka megfelelő biztosítékot teremt a tehetségek számára, akik előtt lehetőség nyílik a labdarúgás ismételt felvirágoztatására, a magasabb osztályban történő szereplés kivívására. Ezen kezdeményezés egybeesik az önkormányzat elképzeléseivel, így a KLC KTE SI számíthat a város támogatására.

Kecskeméti TE Labdarúgó Kft.”

A Kecskeméti LC a Bács-Kiskun megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 5. helyén végzett a 2014–2015-ös szezonban, tizenhét ponttal lemaradva a győztes Kiskunfélegyházától.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik