Kovács Zoltánnak távoznia kell Újpestről

2011.07.20. 12:31
null
Kovács Zoltánnak (balra) távoznia kell Újpestről (Fotó: NS-archív)
Címkék
Az Újpest FC hivatalos honalapján jelentette be, hogy a klub szerződést bontott Kovács Zoltán sportigazgatóval.

„Az Újpest FC a mai napon egyoldalúan szerződést bontott Kovács Zoltán sportigazgatóval, aki 2010. január 6-tól töltötte be ezt a posztot klubunknál, azt megelőzően pedig, 2009 júliusától utánpótlás-igazgatóként dolgozott" – olvasható a fővárosi klub hivatalos honlapján.

„Az Újpest FC a sportszakmai feladatok stratégiai irányítását a jövőben más szakemberre bízza, akit augusztus elejéig nevez meg klubunk vezetése" – teszi hozzá a szűkszavú közlemény.

Az Újpest FC vezetőségben ez már a második váltás a nyáron, ugyanis július 1-én Bartha Csaba váltotta az ügyvezető igazgatói poszton Csehi Istvánt.

Kovács Zoltánnal másodszor fordul elő, hogy megköszönik a munkáját Újpesten – 2008 nyarán még játékosként bontott szerződést vele a klub, akkor szerződött Győrbe, majd fél év után felhagyott a profi labdarúgással.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
3 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
3 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
4 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
4 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
4 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
4 órája