Kisvárda: U21-es válogatott montenegróit igazoltak

K. T. I.K. T. I.
2020.07.31. 14:11
null
Camaj Kisvárdán folytatja (Fotó: kisvardafc.hu)
Aláírt Kisvárdán a Buducsnoszttól szerződtetett, montenegrói utánpótlás-válogatott támadó, Driton Camaj. 

 

A támadószekcióban bevethető Driton Camaj leginkább a bal szélen érzi magát otthonosan. Tagja volt hazája U21-es válogatottjának, amelynek mezét 14 alkalommal ölthette magára – írja a kisvardafc.hu.

A 182 centis játékos a Buducsnoszt Podgorica U19-es csapatától igazolt 2015-ben a horvát NK Inter Zapresichez, majd visszatért szülőhazájába, Montenegróba, és az FK Decic Tuzi, a Buducsnoszt Podgorica, az FK Lovcsen és az Iszkra Danilovgrad játékosa volt. Innen igazolt Kisvárdára. Annak ellenére is, hogy az elmúlt bajnokságban megszerzett harmadik helyezéssel csapata kiharcolta az Európa-liga selejtezős részvétel lehetőségét.

„Eljött az idő, hogy kipróbáljam magam valamelyik külföldi bajnokságban, így kapóra jött a Kisvárda ajánlata – nyilatkozta az aláírást követően Driton Camaj, aki tagja volt a 2019-2020-as montenegrói bajnokság álomcsapatának. – Egy percig sem gondolkodtam, amikor kiderült, hogy magyar csapat keres, hiszen tudom jól, az elmúlt években nagyon jók lettek itt a körülmények, ami sajnos Montenegróban nem adott. Bízom benne, hogy megállom majd a helyem. A célom az, hogy minél jobb teljesítménnyel segítsem minél jobb szerepléshez az új csapatomat, és azzal fel tudom majd magamra hívni a figyelmet.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KISVÁRDÁNÁL
Érkezők: Driton Camaj
(montenegrói, Buducsnoszt), Horváth Zoltán (ETO FC Győr), Lakatos Csaba (Vasas)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Dusan Brkovics (szerb, Diósgyőri VTK)
Távozók: Theodorosz Beriosz (görög, Nea Szalamina – Ciprus, szabadon igazolhatóként),Gheorghe Grozav (román, Diósgyőri VTK, szabadon igazolhatóként),Iasmin Latovlevici (román, szabadon igazolható), Mihai Minca (román, szabadon igazolható), Nemanja Obradovics (szerb, szabadon igazolható), Rados Protics (szerb, szabadon igazolható), Tischler Patrik (Debreceni VSC)
Kölcsönbe távozók: Zöldesi Illés (Debreceni VSC)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Ott lép pályára vasárnap az FTC, ahol még sosem vesztett NB I-es mérkőzést

Labdarúgó NB I
9 órája

Zalaegerszegi klubrekordért igazolt Borges az MLS-be – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.03.17. 16:07

Bese Barnabás: Dárdai érkezésével folyamatosan lépkedünk előre

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 19:08

Megszakította a Kisvárda elleni rossz sorozatát az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 16:28

Popovics Ilja: Bravúr lenne, ha most sem kapnánk gólt

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 09:16

Az Újpest sorozatban négy vereség után javítana a Kisvárda ellen

Labdarúgó NB I
2026.03.13. 13:12

Nagy Zsolt öngóljával a Kisvárda másodszor is legyőzte a Puskás Akadémiát

Labdarúgó NB I
2026.03.06. 21:53

A tavaszi tabellát vezető Nyíregyháza 16 év után győzné le újra otthon az FTC-t

Labdarúgó NB I
2026.03.06. 13:13
Ezek is érdekelhetik